Liga 2: feljutó helyen a Sepsi OSK

A tabella második, feljutást jelentő helyére lépett előre a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK miután szombaton 3-1 arányban győzött az Olimpia Szatmárnémeti ellen a labdarúgó II. liga 26. fordulójában. 

A Sepsi OSK Hadnagy révén már a 18. percben megszerezte a vezetést, ám az Olimpia két perccel később Pop révén egyenlítetett. A hazai csapat a 37. percben Ghingă révén előnyhöz jutott, de nehézzé tette saját sorsát a 40. percben, amikor Mincuină piros lapot kapott egy Krausz ellen elkövetett faultért. A második félidőben a szatmárnémeti csapat nem tudott élni az emberfőlénnyel, sőt, Hadnagy a 68. percben duplázott, és a Sepsi OSK megérdemelt győzelmet aratott. 

Ugyancsak a Sepsi OSK-hoz kapcsolódó hír, hogy a román sportsajtó „felfedezte” Sánta Imrét, a háromszéki csapat sajtósát. A Sport Total honlapnak adott interjúban a bikfalvi református lelkész felidézte, hogy lelkészi pályára állása előtt ifiként focizott Sepsiszentgyörgyön, amit akkor adott fel, amikor Kolozsvárra költözött tanulmányai miatt. Sánta örül annak, hogy még nem állította választás elő az élet, eddig még egyszer sem fordul elő, hogy istentisztelet idején játszott volna a Sepsi OSK.

Említést érdemelnek még a Târgovişte és a Călăraşi idegenben elért győzelmei. 

Eredmények, szombati meccsek: 

  • Dacia Unirea Brăila - Chindia Târgovişte 0-2 
  • Mioveni - Baloteşti 3-0 
  • Afumaţi - Dunărea 2005 Călăraşi 1-2 
  • Sepsi OSK Sepsiszentgyörgy - Olimpia 2010 Szatmárnémeti 3-1 

A tabellát továbbra is Juventus Bukarest vezeti 54 ponttal (22 mérkőzés), a 47 pontos Sepsi OSK Sepsiszentgyörgy (23) és a 45-45 pontos UTA Bătrâna Doamnă Arad (23) és a Brassó (23) előtt. 

Vasárnap játsszák: 

  • Academica Clinceni - Juventus Bukarest 

Hétfőn játsszák 

  • Brassó - Politehnica Temesvár 

Kapcsolódók

Kimaradt?