Zwickl bravúrral a harmadik fordulóban

zwiklAz ötkarikás újonc Zwickl Dániel bravúros sikert aratott a vasárnapi második fordulóban, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé a londoni olimpia férfi asztalitenisz-tornáján.

A délutáni programban asztalhoz lépő Zwickl Dániel (131. a világranglistán), aki a szombati nyitófordulóban a dán Allan Bentsent (113.) búcsúztatta, ezúttal a szerb Aleksandar Karakaseviccsel (42.) nézett farkasszemet, s esélyeiről nyilatkozva előzetesen azt mondta: riválisa fantasztikus játékos, de előnye lehet vele szemben, hogy ő már játszott egy meccset, Karakasevic pedig most mutatkozik be Londonban.{loadposition otp}

Az Olaszországban légióskodó, ötkarikás újonc, 27 éves magyar játékost rendkívüli módon doppingolja az olimpiai légkör, ezt ezúttal is bizonyította, hiszen magabiztosan játszva megnyerte az első két szettet. A tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmes, 36 esztendős, zömök szerb ezután "ébredt", a harmadik játszmában gyorsan 9-2-re elhúzott, s a közönség által támogatott Zwickl hiába jött vissza, a szett Karakasevicé lett. A folytatásban aztán ismét a bátran, felszabadultan pingpongozó Zwickl irányított, s a negyedik játszmát begyűjtve közel került a bravúrhoz. A szerb nem találta az ellenszert a magyar nyugodt, pontos játékára, így az ötödik szett is Zwicklé lett, aki ezzel bejutott a legjobb 32 közé.  

Zwickl Dániel hétfőn 14 órától az ötödik helyen kiemelt, tajvani Csuang Cseh-jüannal csap össze a nyolcaddöntőbe jutásért.

Kimaradt?