A következő meccsen eldőlhet a MOL Liga fináléja

A DVTK Jegesmedvék hétfőn 4–3-ra győzött a MAC Budapest vendégeként a jégkorong MOL Liga döntőjének negyedik mérkőzésén a Tüskecsarnokban, így összesítésben 3–1-re vezet, és egy sikerre került a címvédéstől.

Eltiltása miatt ezen a találkozón sem léphetett pályára a miskolciak játékosa, Magosi Bálint, de csapata korábban mindhárom rájátszásbeli mérkőzését megnyerte nélküle.

​A szombati összecsapáshoz hasonlóan most is az alapszakaszgyőztes Jegesmedvék kezdtek jobban, a kanadai Peter Sakaris zicceréből meg is szerezte a vezetést. Somogyi Balázs szép egyéni megoldással egyenlített a játékrész derekán, ám a vendégek újra vezetéshez jutottak Tóth Adrián találatával (1–2). Az első harmad végén egy lecsúszott lövés még kisebb játékvezetői sérülést is okozott.

A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek egyenlő létszámnál és emberelőnyben is – a fővárosiak négy a három ellen is próbálkozhattak –, gól azonban nem esett a középső húsz percben, csak kapuvasig jutottak a felek.

A zárófelvonásban az amerikai Drew Olson távoli lövése talált utat a kapuba egy remek ütemű zavarásnak köszönhetően, ezzel egyenlített a MAC (2–2). A DVTK kettős előnyből sem tudott betalálni, azonban előbb egy kijátszott egyérintős játékból szimpla "fórban" Miskolczi Márk újra vezetést szerzett, majd a kanadai Andrew Johnston emberhátrányban értékesítette ziccerét, ezzel kétgólosra növelve a különbséget (2–4).

Bár Pozsgai Tamás négy másodperccel a dudaszó előtt szépített, egyenlíteni már nem volt esélye a házigazdáknak. A miskolci csapat ezzel egy győzelemre került attól, hogy harmadik egymást követő évben is megnyerje a bajnokságot. A döntő ötödik meccsét szerdán rendezik Miskolcon.

Jégkorong MOL Liga, döntő, 4. mérkőzés

MAC Budapest–DVTK Jegesmedvék 3:4 (1:2, 0:0, 2:2)
gólszerzők: Somogyi (10.), Olson (41.), Pozsgai (60.), illetve Sakaris (6.), Tóth A. (18.), Miskolczi (47.), Johnston (53.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a DVTK javára.

Kapcsolódók

Kimaradt?