Férfi kard: elődöntős Szilágyi és Dumitrescu

szilagyi-orulA magyar Szilágyi Áron és a román Rareş Dumitrescu is bejutott az elődöntőbe férfi kardban a londoni olimpián, miután a vasárnapi versenynapon szoros asszóban legyőzte német illetve amerikai ellenfelét.

Dumitrescu és Szilágyi csak a döntőben találkozhatnak, ugyanis a sorsolás ellentétes ágán találhatók.

Mindkét kardozó 15-13-ra verte meg ellenfelét, Dumitrescu a színesbőrű Daryl Homernél, Szilágyi pedig Max Hartungnál bizonyult jobbnak.

Az elődöntőket 20 órakor rendezik. Szilágyi az orosz Nyikolaj Kovaljovval, Dumitrescu pedig az olasz Diego Occhiuzzival lép pástra.

A bronzmeccset 20:50 órakor, a finálét 21:10-kor rendezik.

 "Hosszú történelmünk van Maxszal, régóta ismerjük egymást, hol ő, hol én nyerek" - mondta az MTI-nek Szilágyi. "Jól ismerjük egymás erősségeit, gyengéit. Hiába vívott most is jól, ez ezúttal kevés volt ellenem. Szerencsére tudtam hozni azt a formát, ami elég volt a győzelemhez. Pedig nem vívtam tökéletesem, volt olyan akció, amit gyakorloltunk, mégsem jött most elő. A következő ellenfelemet, Kovaljovot is jól ismerem, jelenleg őt tartom a világ legjobbjának."

Kimaradt?