Foci-vb: elkészült az orosz szurkolók nemzeti hangszere

 A „győzelem kanalai” elnevezésű hangszer lesz a hazai szurkolók vuvuzelája a jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokságon – adta hírül kedden a Znak.com hírportál.

A Vlagyimir Putyin elnök által februárban kiírt pályázatot a szurkolói nemzeti hangszer elkészítésére Rusztam Nugmanov nyerte meg. Az eredetileg jogi végzettségű Nugmanov népihangszer-készítő elmondta, hogy az általa kitalált eszköz két kanálból áll, amelyeket egy „v” alakú, rugalmas nyéllel erősítettek össze. Ez az alkotó szerint a gyakorlati funkciója mellett egyúttal a victory, azaz a győzelem jelképe is.

Nugmanov hozzátette: 2010 óta gondolkodik egy olyan szurkolói eszköz előállításán, mint amilyen az előző vb-házigazdák közül Dél-Afrikában a vuvuzela, Brazíliában a caxirola (a szemcsékkel töltött műanyag dobozokat a nemzetközi szövetség végül kitiltotta a stadionokból), Dél-Koreában pedig a felfújható és egymáshoz verhető rúdpár volt, amely bangers néven később Amerikát is meghódította. Oroszországban eddig nem létezett ilyen eszköz.



A domború oldalukkal összekoppintott fakanalak az orosz népzene hagyományos kísérő „hangszerei”. Nugmanov beszámolója szerint egy olyan szurkolói eszközben gondolkodott, amely kicsi, egyszerű, könnyen előállítható és használható, valamint történelmi értéket képvisel és visszaadja az orosz kultúra gazdagságát is. A létező hangszerek között nem talált ilyet.

A fúvós hangszereket az alkotó – főleg a vuvuzelát ért bírálatok miatt – eleve kizárta, mint lehetőséget. Később ugyanerre a sorsra jutottak a nagyobb méretű és a húros zeneszerszámok is. Végül a nyelüknél összefogott kanalaknál állapodott meg.

Nugmanov úgy nyilatkozott, hogy a „győzelem kanalai" gyárthatóvá tételéhez még további kutatásokra van szükség, de hangot adott meggyőződésének, hogy munkatársaival az egymillió rubeles pályázatban megszabott október 1-i határidőig meg tud birkózni a feladattal.

Kimaradt?