A Ferrari bemutatta 2017-es F1-es autóját

A Ferrari péntek délelőtt bemutatta 2017-es F1-es autóját, amely az SF70H elnevezést kapta. A Scuderia internetes kisfilmben leplezte le autóját, amelynek oldaldobozán keskeny, fekvő nyílások jelentik az eltérést az eddig bemutatott autókhoz képest.

A Scuderia Ferrari péntek délelőtt mutatta be 2017-es versenygépét hivatalos weboldalán, és más csapatokkal ellentétben egy rövid videó után azonnal leleplezték az autót.

Az SF70H-val mellesleg még aznap pályára gurulnak, hogy elkészítsék az első felvételeket az új autóról akció közben.

Ami a névválasztást illeti, az olasz sajtó korábbi értesülései szerint a 2015-ben elhunyt francia pilótáról, Jules Bianchiról kapta volna nevét a 2017-es Ferrari, de mint az látszik, ez végül nem valósult meg, a 70 arra utal, hogy Enzo Ferrari 70 éve építette első autóját, a H pedig a hibrid hajtást jelöli.

A SF70H nagyobb cápauszonnyal rendelkezik, mint például a csütörtökön bemutatott 2017-es Mercedes, de a német istállóhoz hasonlóan az olaszok is illesztetek egy úgynevezett T-szárnyat az uszonyra, kihasználva ezzel a szabályok adta kiskaput. Ami a festést illeti, a tavalyihoz képest jóval kisebb felület lett az autón fehér, mindössze a cápauszonyban dominál ez a szín.

Egyéb technikai eltérést mutat a többi autótól az oldalsó hűtőnyílások hosszúkás alakja, azonban a korábban bemutatott autókéhoz hasonló a nyúlvánnyal ellátott orrkúp, melyben található az S-csatorna.

A Ferrari mellesleg azon kevés csapat közé tartozik, ahol nem történt változás a tavalyihoz képest a pilóták terén, ugyanis idén is a Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen párossal indul az olasz istálló. Tartalékversenyzőjük a GP2-es bajnoki címet az utolsó versenyhétvégén elveszítő olasz Antonio Giovinazzi lett.

Kimaradt?