Koreába repült a „fiatalos” magyar jégkorong-válogatott

A Koreai Köztársaságban játszik csütörtöktől szombatig nemzetközi tornán a divízió I/A világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott. Egri Gergely sportigazgató a magyar szövetség keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a válogatott keretbe ezúttal főleg fiatal játékosok kerültek be.

„Ma elrepül a válogatott a Koreai Köztársaságba. A novemberi budapesti torna után ez lesz a második lehetőség a keret kialakítására” – mondta Egri. Hozzátette, a 27 éves Mestyán István és a 30 esztendős Sagert Kalvin a csapat két rangidőse. A fiatalok a japán, a házigazda dél-koreai és az A-csoportos dán együttes ellen harcolhatnak a vb-keretbe kerülésért.

​Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese az április 22. és 28. között Kijevben sorra kerülő világbajnokságot megelőzően – már a legerősebb kerettel – április 3-án a svéd, 7-én a világbajnoki ezüstérmes finn, míg 18-án a szlovén együttessel találkozik a Tüskecsarnokban. Utóbbival április 11-én Celjében is megmérkőzik.

A magyar csapat a vb-n a házigazda ukrán, valamint az osztrák, a dél-koreai, a kazah és a lengyel együttessel csap össze. A két legjobb feljut a 16-os világelitbe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

A felkészülési tornán szereplő magyar válogatott keret (a szövetség honlapja szerint)
Kapusok: Bálizs Bence (MAC Budapest), Duschek Dávid (Dunaújvárosi Acélbikák)
Védők: Varga Arnold (Debrecen), Láday Tamás (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Sagert Kalvin (Fehérvár AV19), Volka Roland (MAC Budapest), Mestyán István (MAC Budapest), Gőz Balázs (DVTK Jegesmedvék), Vojtkó Mátyás (DVTK Jegesmedvék), Kiss Dániel (UTE)
Támadók: Németh Attila (Debrecen), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Sági Martin (DVTK Jegesmedvék), Kocsis Ferenc (Fehérvár AV19), Sárpátki Tamás (Fehérvár AV19), Vincze Péter (Fehérvár AV19), Reisz Áron (Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping HC, svéd), Keresztury Erik (MAC Budapest), Nagy Krisztián (MAC Budapest), Somogyi Balázs (MAC Budapest), Csányi Karol (UTE), Nemes Benjámin (UTE)

A válogatott programja a tornán (magyar idő szerint): csütörtök: Magyarország–Japán 6.30 péntek: Magyarország–Koreai Köztársaság 11.00 szombat: Magyarország–Dánia 5.00

Kimaradt?