Liga 1: döntetlen a kolozsvári ködben

Eseménydús, de a nézők számára élvezhetetlen mérkőzésen játszott kétgólos döntetlent a Kolozsvári CFR és a Steaua labdarúgócsapata a román bajnokság első 2017-es fordulójának vasárnapi játéknapján.

A hétvégi rangadó kedvezőtlen időjárási körülmények mellett zajlott, a sűrű köd miatt a helyszínen lévő drukkerek többsége, illetve a tévénézők is nehezen tudták követni az eseményeket.

A bukaresti csapat a 16. percben szerzett vezetést: az Astra Giurgiutól valamivel több mint kétmillió euróért érkező Denis Alibec büntetőt harcolt ki, majd el is vállalta a tizenegyest, amelyet sikerült értékesítenie. Ugyanez nem jött össze a másik oldalon Filipe Nascimentónak, a portugál középpályás gyengén elvégzett büntetőjét könnyedén kivédte Niță a 32. percben.

A Steaua edzői mégsem lehettek nyugodtak a szünetben, mivel az első félidő hajrájában Denis Alibec gyorsan összeszedett két sárga lapot, így a piros-kékek emberhátrányban vonult ki a második felvonásra.

Egy ideig a „vasutasok” játéka nem akart összeállni, a félidő elején Omrani előtt adódott ugyan egy nagy lehetőség, de pillanatokkal később már Enache került óriási ziccerbe. Más kérdés, hogy utóbbi csúnyán elrontotta a kapáslövést.

Aztán valahogy csak megszületett a CFR egyenlítő találata, a csapathoz a téli átigazolási időszakban újból visszatérő Ciprian Deac Camora lapos beadását váltotta – egy kis szerencsével – gólra.

A rutinos középpályás később cserben hagyta a társakat, elkövette ugyanazt a hibát, mint korábban Alibec (reklamálásért és színészkedésért kapott egy-egy sárgát), ezzel pedig jelentősen lecsökkentek a CFR győzelmi esélyei. Az utolsó húsz percben nem is alakult ki igazán nagy gólszerzési lehetőség egyik oldalon sem, 1–1-es döntetlennel kellett beérniük a csapatoknak

Liga 1, 22. forduló

  • Kolozsvári CFR–Steaua 1–1 (0–1)
  • ​gól: Deac (58.), ill. Alibec (16., büntetőből) kiállítva: Deac (71.), ill. Alibec (43.)

Kapcsolódók

Kimaradt?