Kézilabda vb: a legjobb nyolc között a magyar válogatott

Bravúros játékkal bejutott a legjobb nyolc közé a magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságon, miután a hétfő esti nyolcaddöntőben 27-19-re legyőzte Lengyelországot.

Nehezen indult az első félidő mindkét csapat számára, de a magyar válogatott kapta el jobban a fonalat: Nagy Kornél bombagólja adta meg a jó alaphangot a csapatnak, amit Mikler védése tetézett.

Bizakodásra adott okot, hogy a lengyelek első találata csak az ötödik perc végén született meg, ráadásul büntetőből. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a gólok számában (legnagyobb különbség két gól volt), bár mindkét oldalon bőven előfordultak hibák is: előbb Michal Jurecki kapott kétperces büntetést, majd Lékai szállhatott ki a játékból szabálytalankodás miatt, de figyelmetlenségből adódó technikai hibákat is láthattunk.

Magyar oldalon Iváncsik Gergő jeleskedett lerohanásgólokkal, de Nagy Kornél és Harsányi Gergely is többször betaláltak az ellenfél kapujába.magyar-lengyel foszerepben a vedekezes

A második félidőben pedig teljesülni látszott minden magyar szurkoló álma: a magyar csapatnak sikerült meglépnie ellenfelétől. Ebben a játékrészben is nehezen melegedtek játékba a lengyelek, csupán a hatodik percben sikerült betalálniuk Mikler hálójába (meccs végére 60%-os lett a védési mutatója, ami sokatmondó a magyar csapat védekezése szempontjából is: jó védelem mellett könnyebb magabiztosan védeni).

A tizedik percre már ötgólosra duzzadt a magyar előny - az utóbbi napokban megfázással küszködő Császár Gábor, valamint Nagy László és Iváncsik Gergő találataival. A játékrész közepére szinte eldőlt a mérkőzés, egyre inkább érvényesült a magyar fölény: Harsányi góljával már nyolc találat volt az előnye a magyaroknak. Az utolsó tíz percben csak két találatig jutó lengyelek összeroppantak a mérkőzés végére, az eredmény 27-19 lett, a magyar csapat jutott tovább.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány világbajnokság előtt megjelölt elvárása a nyolc közé jutás volt, amit ezzel az eredménnyel el is ért a csapat. Jól sikerült a formaidőzítés is a válogatottnak, a csoportbeli két vereség (a spanyolok illetve horvátok ellen) után nagyszerűen folytatták és nyertek Algéria ellen (nem taktikáztak, hogy könnyebb ágra kerülhessenek).

Minden szinten fejlődést mutat a csapat – a mai meccsen kifejezetten sok gól született átlövésből, ami eddig nehézkesebben működött, főleg a bal oldalon. A remek védelemnek köszönhetően sok lerohanást értékesítettek a szélsők (a mai meccsen éppen az az Iváncsik Gergő, akinek ez volt a legjobb meccse a tornán, hat góljával ma ő lett a legeredményesebb játékos).kezi

A torna egyik pozitív meglepetése Szöllősi Szabolcs játéka, aki beállóban kiváló cseréje a jóval rutinosabb Zubainak. A négy közé jutásért szerdán este a remek formában levő Európa-bajnok Dánia ellen játszik a magyar csapat.

Magyarország – Lengyelország 27-19

További eredmények:

Horvátország – Fehéroroszország 33-24

Szlovénia – Egyiptom 31-26

Szerbia – Spanyolország 20-31

Negyeddöntők:

Dánia – Magyarország

Franciaország – Horvátország

Spanyolország – Németország

Oroszország – Szlovénia 

Kimaradt?