„Senki fia” a téli Universiadén részt vevő román küldöttség

A kazahsztáni Almatiban zajló Universiadén résztvevő román sportolók szállását és ellátását a házigazdák fizetik – tette közzé Facebook-oldalán Adrian Socaciu, a Student Sport egyesület elnöke.

Socaciu szerint a romániai sportolóknak nincs egyforma felszerelésük és az akkreditálási díjat egyik edző fizette be, mert a hatóságok elmulasztották ezt megtenni.

„Szégyent hozott ránk az Iskolai és Egyetemi Sportszövetség (FSSU). Tegnap este nem akartam hinni a szemeimnek. A résztvevő 57 ország közül a Romániáé volt az egyetlen csapat, amelynek nem volt egységes felszerelése, minden sportoló saját melegítőjében vonult fel, a csapat ellátását és szállását a kazah állam fizeti, az akkreditálási díjat egyik edző fizette be” – olvasható Socaciu bejegyzésében.

​„A senki fiai vagyunk” – mondta Socaciu beszámolója szerint az egyik edző, miután indulás előtti napon kiderült, hogy a beígért ruházatot mégsem kapják meg. „Az Iskolai és Egyetemi Sportszövetségnek ezek a dolgok valószínűleg mit sem számítanak. Szégyent vallottunk 57 nemzet 2500 sportolója előtt. Az ilyen pillanatokat nem tudjuk lemosni magunkról és elfelejteni sem lehet, de sajnos hozzátartoznak történelmünkhöz” – jelentette ki Socaciu.

Constantin Căliman, az Iskolai és Egyetemi Sportszövetség alelnöke azt nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek, hogy novemberben nem volt tudomásuk arról, hogy valaki részt szeretne venni a kazahsztáni Universiadén és év elején nekik még nincs költségvetésük.

Romániát három gyorskorcsolyázó képviseli Almatiban a január 29. és február 8. között zajló világversenyen.

Kimaradt?