Lengyelországgal nyolcaddöntőznek a Mocsai-fiúk

A csoportkör utolsó fordulója előtt már biztos volt, hogy továbbjut a magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságon. A csoport ötödik mérkőzésén már tét nélkül játszott a csapat és győzte le Algériát 29-26-ra.

Sok találgatás látott napvilágot, hogy taktikázással (vagyis ha a csapat szándékosan kikap Algériától és csak a csoport negyedik helyén végez) elkerülheti Dániát két fordulóval később, a legjobb nyolc között. A válogatott azonban rácáfolt minden előzetes találgatásra és teljes erőbedobással játszott, ez már a mérkőzés első perceiben kiderült – bár nehezebben indult a játék, mint a spanyolok ellen (hiszen a továbbjutás már nem volt kérdéses), félidő közepére azonban egyre nagyobb előnyt szerzett Mocsai Lajos csapata. A magyar válogatottból főleg Lékai Máté, Harsányi Gergely és Nagy László „vitézkedett” a meccsnek ebben a szakaszában (10-6 volt ekkor az eredmény). A játékrész végére pedig véglegesen eldőlt, hogy az afrikaiak esélyt sem kapnak a győzelemre ezen az estén. A félidőre hatgólosra duzzadt az előny Zubai és Nagy Kornél találataival, az ellenfélnél főleg az átlövő Berkous volt formában (aki összesen hét találatig jutott a mérkőzésen).

lekai2

A második félidőben még jobban érvényesítették erőfölényüket a magyarok, már kilenc gól is volt a két csapat között (21-12) a tizedik perc körül. Ezután Ancsin Gábor percei következtek, akinek eddig nem ment a legjobban a tornán (kevés játéklehetőséget is kapott), öt gólját szinte egymás után lőtte, egyedül Harsányi volt az, aki megtörte az Ancsin-gólok sorozatát. Közben az algírok sem tétlenkedtek, egyre fogyott a magyar előny, a tét nélküliség rányomta a bélyegét a meccs végi koncentrációra magyar oldalon – a győzelem nem forgott veszélyben, de az ellenfélnek sikerült a végére háromgólosra csökkenteni a különbséget (ebben közrejátszott, hogy az utolsó percekben kétszer is emberhátrányba került a magyar csapat). Iváncsik Gergő góljával ért véget a találkozó (29-26) és egyben véglegesen bebiztosították harmadik helyüket a csoportban: három győzelem (Egyiptom, Ausztrália és Algéria ellen) és két vereség a spanyolok és horvátok ellen. Az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesített tehát a magyar csapat, a három győzelem borítékolható volt, a horvátok és spanyolok ellen pedig minden körülmények között bravúr nyerni - ezen a tornán ez (még) nem sikerült.

A csoport másik meccsén a házigazda spanyolok Horvátországtól kaptak ki, így a délszláv csapat végzett a csoport élén – őket követi az ibériai csapat és Magyarország, utolsóként pedig Egyiptom is bebiztosította magát a legjobb tizenhat közé.

Európai fölény a C csoportban

A magyar-algír mérkőzés szünetében már tudni lehetett, hogy a C csoportból Lengyelország vár Mocsai Lajos alakulatára a tizenhat között. A lengyelekkel (akik csoportjukban a második helyen végeztek, csak a szlovénektől kaptak ki) már találkozott idén a válogatott, a vb előtti Újév kupán 27-27-es döntetlent ért el ellenük. A mérkőzésre hétfőn este 22:30-tól kerül sor Barcelonában.

A C csoportban a szlovénok végeztek az élen, miután utolsó meccsüket is megnyerték a csoportban Szerbia ellen, így a négy európai csapat ment tovább ebből a hatosból (Szlovénia, Lengyelország, Szerbia, Fehéroroszország).

Az utolsó csoportkör szombati eredményei

Fehéroroszország – Szaúd-Arábia 33-15

Lengyelország – Dél-Korea 33-25

Szerbia – Szlovénia 31-33

Egyiptom – Ausztrália 39-14

Magyarország Algéria 29-26

Spanyolország – Horvátország 25-27

 

A nyolcaddöntő párosításai:

Első ág:

Dánia – Tunézia

Magyarország – Lengyelország

Izland – Franciaország

Horvátország – Fehéroroszország

 

Második ág:

Szerbia – Spanyolország

Németország – Macedónia

Brazília – Oroszország

Szlovénia – Egyiptom

 

 

Kimaradt?