Folytatódik a Steaua névhasználatáról szóló per

George Becali csütörtöki sajtóértekezletén bejelentette, hogy a Legfelső Bíróságon fellebbezi meg a Bukaresti Ítélőtábla döntését, amely szerint nem használhatja a Steaua Bukarest nevet.

Szerinte senki nem változtathatja meg a Steaua nevét, mert az szerepel a Cégbíróság névjegyzékében. A klubtulajdonos elmondta, az ítélőtábla döntése nem igazságos, ezért megtámadja a Legfelső Bíróságon.

​„Kérem a szurkolókat, hogy legyenek türelemmel, mert ez akár egy évig is eltarthat. Ebben az országban a bíró eldöntheti, hogy a szén fehér. Csak két magyarázat létezik: vagy ellenséges az ítélőtábla, vagy az ügyben benne van a katonai hírszerzés. Ha a második variáns áll, semmi esélyem sincs, ezek kinyírnak” – nyilatkozta Becali.

A Bukaresti Ítélőtábla úgy döntött, hogy a Gigi Becali által finanszírozott egyesület, a Steaua Bukarest Futball Klub (FCSB), a hadsereg CSA Steaua nevű sportegyesületének engedélye nélkül nem használhatja a Steaua, vagy a Steaua Bukarest neveket.

Az ítélőtábla elfogadta a hadsereg sportklubjának fellebbezését és megtiltotta, hogy a FCSB a Steaua márkanevet sportversenyeken, belépőjegyeken, reklámokban, vagy bárhol használja. Mi több a FCSB nevéből is törölni kell a Steaua Bukarest szóösszetételt. Az ítélőtábla ugyanakkor elutasította a hadsereg kártérítési igényét.

Kapcsolódók

Kimaradt?