Pep Guardiola 2016-ig a Bayern München edzője lesz

A német Bild, illetve az olasz Sky Italia híre után maga a klub, a Bayern München is megerősítette: Pep Guardiola a bajoroknál folytatja pályafutását, és a következő idénytől a müncheni csapatot irányítja.640hivatalosbejelentes

„2013. január 16-án tárgyalt egymással Karl-Heinz Rummenigge és Jupp Heynckes vezetőedző. Jupp Heynckes (...) nem hosszabbítja meg 2013. június 30-án lejáró szerződését, mivel befejezi edzői pályafutását, és ezt a mai napon hivatalosan is tudatta. Megértjük, elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a döntését, és reménykedünk abban, hogy a szezon második felében még nagyon sikeres lesz a Bayernnel – egyben mindent meg is teszünk ezért.

Guardiola az első spanyol szakember, aki a Bayern vezetőedzőjeként dolgozhat. A Bundesliga-érában (1963 óta) két jugoszláv (Zlatko Csajkovszki, Branko Zebec), két magyar (Lóránt Gyula és Csernai Pál), két holland (Louis van Gaal és megbízottként Andries Jonker)  egy olasz (Giovanni Trapattoni), egy dán (Sören Lerby) irányította „légiósként” a német rekordbajnokot.

Heynckes utódja a világ jelenlegi egyik legelismertebb és legsikeresebb edzője, a Barcelona volt trénere, Pep Guardiola lesz. Guardiola a 2013–14-es szezontól veszi át a szakmai munka vezetését, és hároméves szerződést írt alá 2016 júniusáig” – áll a közleményben.

„Jupp Heynckes döntését követően – itt teszem hozzá, rendkívüli hálával tartozunk a munkájáért – egyértelmű volt, hogy csak egy Guardiola kaliberű edző jöhet szóba a Bayernnél” – magyarázta a döntést a klub vezetőségének részéről Uli Hoeness.guardiola masolat

A Sky Italia korábban meg nem nevezett forrásaira hivatkozva közölte, 99 százalékos bizonyossággal állítható, hogy a Barcelona korábbi sikeredzője angol ajánlatokat kikosarazva a Bayernt választotta következő csapatául, azaz a katalán szakember követi a nyáron a lejáró szerződésű Jupp Heynckest Münchenben. A Bild ezt követően világgá röpítette a hírt, hogy Guardiola hároméves szerződést ír alá, és 2016-ig irányíthatja a müncheni csapatot – a Bayern-ügyekben igen jól értesült (információit rendszeresen a klubházból kapó) bulvárlap bele is talált.

„Sosem kommentáltunk pletykákat – jöjjenek azok Olaszországból vagy Angliából –, és ma sem szakítunk ezzel a rendszerrel” – hangsúlyozta kedden Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság első embere, ám szerda délután a klub hivatalos honlapja is bejelentette Guardiola érkezését.

Kimaradt?