Armstrong Oprah-nak gyónta meg, hogy doppingolt

A kerékpársport legnagyobb személyiségének, egyben a sportág legnagyobb doppingbotránya főszereplőjének tartott Lance Armstrong elismerte, hogy doppingolt – jelentette kedd hajnalban az AP amerikai hírügynökség egy televíziós forrásra hivatkozva.

A súlyos doppingvétségekkel vádolt 41 éves Armstrong Oprah Winfreynek nyilatkozott először azóta, hogy életre szóló eltiltással büntették. Az interjút csütörtökön adják le, de már hétfőn felvették. Az amerikai hírügynökség az adáshoz közel álló, a névtelenséghez ragaszkodó forrásra hivatkozott. Az interjúból egyelőre nem kerültek nyilvánosságra részletek.oprah-armstrong

Az Oprah Winfrey Network (OWN) szóvivője a múlt héten bejelentette, az interjút nem élőben sugározzák és a felvételt korábban készítik majd el Armstrong austini házában, s a visszavonult kerékpáros nem szerkesztheti meg az adást. A szóvivő még hozzátette: a beszélgetés során nem lesz tabutéma. Maga Lance Armstrong is azt nyilatkozta, hogy kész mindenre őszintén válaszolni.

Az idézett forrás szerint Armstrong az előzetesen felvett interjúban elismerte, hogy pályafutása során – beleértve a Tour de France-győzelmeket is – tiltott teljesítményfokozó szerekkel élt. Az amerikai sportoló eddig a leghatározottabban cáfolta, hogy valaha is doppingolt volna.

A The New York Times korábban arról írt: Armstrong abban a reményben tesz vallomást, hogy más sportágakban – így új kedvencében, a triatlonban – még versenyezhet. A jelenlegi büntetés szerint élete végéig eltiltották a versenyszerű sportolástól azokban a sportágakban, amelyek világszövetségei aláírták a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexét. A beismerés után az élete végéig tartó eltiltását mérsékelhetik, és néhány év múlva triatlon-, illetve futóviadalokon még szerepelhet.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége az Armstrong-ügyben indított nyomozásának végén arra a megállapításra jutott, hogy Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb, s mostanáig legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette. A szervezet már augusztusban jelezte, hogy örökre eltiltja az amerikai kerékpárost, egyúttal megfosztja hét Tour de France-diadalától, majd októberben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is hasonló szankciókat alkalmazott vele szemben, megfosztva őt az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől.

Kimaradt?