Világbajnok tréner váltja Skaliczkit a Pick Szegednél

A spanyol válogatottal világbajnok Juan Carlos Pastor veszi át a nyártól a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztját. A klub hétfőn jelentette be honlapján, hogy megállapodott a 44 éves szakemberrel, aki a június végén távozó Skaliczki Lászlót váltja majd.pick A spanyol nemzeti csapattal a 2005-ös vb-n győztes szakember kettő plusz két évre szóló megállapodást kötött a Szegeddel.

"Azt ígértük, hogy méltó utódot találunk Skaliczki László után, úgy gondolom, hogy ez sikerült" - mondta Mezei Richárd a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója, miután vasárnap késő este megállapodott Pastorral Madridban. A jelenleg még a Valladolidot irányító új edző a spanyol bajnokság végén látogat majd először Szegedre.

"Úgy gondoltam, hogy itt az ideje elhagynom Spanyolországot. Remek ajánlatot kaptam a Pick Szegedtől, s az is fontos volt számomra, hogy az igazgatóság engem akart edzőnek, ragaszkodtak hozzám" - kommentálta döntését Pastor, aki a spanyol nemzeti együttessel Európa-bajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmet is nyert, míg a Valladoliddal a KEK-ben győzött.

A szegediek vasárnap hozták nyilvánosságra, hogy a csapatot két és fél éve irányító Skaliczki Lászlóval közösen döntöttek arról, az együttműködésüket június 30-a után nem folytatják.

Kimaradt?