Férfi kézi-vb: sima spanyol siker a nyitómeccsen

A Spanyolország–Algéria mérkőzéssel megkezdődött a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokság. A házigazda még a vártnál is könnyebben győzött, és félgőzzel is tizenhárom góllal verte meg észak-afrikai ellenfelét, amellyel a szintén D-csoportba sorolt magyarok majd 19-én mérkőznek meg. Mocsai Lajos együttese a szombati dömping során este 8 órakor Egyiptom ellen mutatkozik be az első fordulóban.

A spanyolok – akiknél Sterbik Árpád bal szeme két napja begyulladt, és nem jött rendbe a pénteki meccsig sem – elsősorban az algériaiak védekezésétől tartottak a kezdés előtt, bár azt is tudták, hogy ellenfelük nem lesz képes a meccs végéig kitartani.641kezi

„Nagyon oda kell figyelnünk a támadásokra, mert ha nem, és labdákat veszítünk, nem tudunk magabiztos előnyt szerezni a végjáték előtt" – nyilatkozta Valero Rivera spanyol szövetségi kapitány a nyitányra hangolva. A spanyol sajtó lazábbra vette a mérkőzést, és kisebb izgalmaknál többre nem számított. A Marca sportnapilap arról írt a meccs kapcsán, hogy az „a vb rajtja előtt felgyülemlett feszültség levezetésére szolgálhat". A feszültséget aligha, a hangulatot viszont fokozta, hogy ellátogatott a találkozóra Fülöp spanyol trónörökös, valamint hétezer honfitársa. A riválisért tízen szorítottak...

Nos, a találkozó – és így a vb – első gólja Algériáé volt, erre 4–0-s rohammal válaszoltak a házigazdák, akik a tizenötödik percre máris ötgólos fórban voltak. A mindössze két gólig jutó afrikaiak időt is kértek. Mindkét kapu előtt inkább rendezetlen, mintsem tudatosan megnyitott védekezéseket láthattunk. A mérkőzés feszültségére jellemző, hogy a 20. perc tájékán a spanyol szövetségi kapitány már taktikai okokból – azaz pihentetés végett – kezdte el forgatni övéit, akiknek az is bőven belefért, hogy a lövésekre nem maradt kellő koncentrációi és/vagy motiváció. A félidőre így is biztos előnyre tettek szert (14–5).

Sok szakmai okosságot a fajsúlyos riválisunknak tekinthető spanyolok taktikáját és formáját illetően a második félidőben sem vonhattunk le. Szimpla edzőmeccs folyt a pályán, a két gárda messze nem volt egy súlycsoportban egymással. Bár az algériaiak a második felvonás közepére megdobták azt az öt gólt, amelyhez az elsőben harminc perc kellett, lelkes, amolyan honi élvonalbeli középcsapat szintű riválist tisztelhettünk bennük. A spanyolok viszont fizikailag felkészültnek tűntek, akik képesek jóval nagyobb kihívásoknak is megfelelni. A végén például hat a négy ellen voltak fent a pályán, két labdaszerzés után vihettek volna ziccert, de mindkét indításuk rossz volt (27–14).

"Nem gondoltunk könnyű meccsre, tartottunk az algériai védekezéstől, de az első percektől simán ment minden. Házigazdaként így kellett kezdenünk" – összegzett Jorge Maqueda, a spanyolok kiválósága.

FÉRFI KÉZILABDA-VB, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

SZOMBATI PROGRAM

A-CSOPORT (GRANOLLERS)

  • Németország–Brazília    16.00
  • Argentína–Montenegró               19.15
  • Franciaország–Tunézia 21.45 (Tv: Sport1)

B-CSOPORT (SEVILLA)

  • Macedónia–Chile             16.45
  • Izland–Oroszország         19.00
  • Dánia–Katar       21.15

C-CSOPORT (ZARAGOZA)

  • Szerbia–Dél-Korea          16.45 (Tv: Sport1)
  • Szlovénia–Szaúd-Arábia                19.00
  • Lengyelország–Fehéroroszország             21.15

D-CSOPORT (MADRID)

  • Horvátország–Ausztrália               17.45
  • Magyarország–Egyiptom              20.00 (Tv: Sport1)

Kimaradt?