Hoki: speciális feladatokat kap Jaroslav Kmit

 

Megérkezett Csíkszeredába és már több edzésen is részt vett Jaroslav Kmit a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának új idegenlégiósa. A Nagymihályról érkezett játékost pénteken mutatták be hivatalosan a sajtó képviselőinek.kmit

A sajtótájékoztatón Antal Előd, illetve Nagy Béla másodedzők elmondták, hogy egy jó képességű játékosról beszélhetünk Kmit személyében, de a tudása igazán az éles meccseken fog eldőlni. Kmit a harmadik sorban fog helyet kapni Becze Tihamér és Tranca Dani csatárduó mellett, illetve az emberelőnyös helyzetekben Novakot és Hurtajt kell kisegítse.

kmit2A csapat új játékosa, Kmit, nem volt túl bőbeszédű. Elmondása szerint Jozef Hrubytól – a csíki csapat volt játékosa – hallott a csapatról. „Hruby mesélt nekem a csapatról. Jól érzem magam itt, mindennel meg vagyok elégedve. Tudom, hogy a bajnokságban több erős ellenféllel kell majd szembenézzünk. Hallottam, hogy nagyon erős a dunaújvárosi gárda és az Érsekújvár is. Ez utóbbi csapat edzője Robert Spisak, kezei alatt én is dolgoztam” - mondta a csíkak légiósa.

Hodos László a Csíkszeredai Sportklub elnöke kitért Richard Sechnyre ügyére is. A szóban forgó játékossal, mint ismeretes, a klub vezetősége szóban megegyezett, ám a felvidéki Nagymihály nem engedte még el. Az ő szerződtetésével kapcsolatosan a hétvégén előreláthatólag minden tisztázódik. A klubelnök megjegyezte,  amennyiben nem sikerül egyességre jutni Sechnyvel, akkor más idegenlégiós után néz a vezetőség.

Kimaradt?