Hamilton ötvenedik futamgyőzelmét ünnepelhette Austinban

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját, így a konstruktőri bajnok Mercedes brit pilótája csökkentette hátrányát a pontversenyben.

A 31 éves versenyzőnek ez volt pályafutása ötvenedik és idei hetedik futamgyőzelme. Az Egyesült Államokban ötödször, Austinban pedig negyedik alkalommal nyert.

Hamilton mögött csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető német Nico Rosberg lett a második, akinek előnye 26 pontra csökkent. A dobogó alsó fokára a Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo állhatott fel.

Hamilton több elrontott rajt után ezúttal remekül kezdte a futamot, Rosberg viszont egy helyet rontott, miután Ricciardo megelőzte őt, Kimi Räikkönen pedig Max Verstappen elé került.

Fotó: cnn.com

Az első kerékcserék során Rosberg némi meglepetésre közepes, Hamilton pedig változatlanul lágy keverékű abroncsot kapott. A 13. körben Verstappen visszaelőzte Räikkönent, akinek autójára később szuperlágy gumikat tettek, ám ez nem eredményezett komoly előrelépést számára. A 26. kört követően a Red Bull holland pilótája félreértett egy rádióüzenetet, ezért akkor ment ki a boxutcába, amikor nem is hívták. A kerékcsere így a megszokottnál sokkal több időt vett igénybe, Verstappen jelentősen visszaesett a mezőnyben, de néhány perccel később motorhiba miatt amúgy is kiállni kényszerült.

A második kiállások után Rosberg visszavette a második helyet, de jelentős hátrányban volt csapattársával szemben. Räikkönen a 39. körben búcsúzott a futamtól, ugyanis csapata elhibázott egy kerékcserét. A hajrában az élmezőnyben már nem történt változás. A Haas pilótáját, a századik Forma-1-es nagydíján indult francia Romain Grosjeant tizedikként intették le.

Az idény jövő hétvégén Mexikóban folytatódik.

Kapcsolódók

Kimaradt?