Real-Benfica mérkőzés lesz novemberben Erdélyben

Lehet, hogy a Barcelona a világ legjobb csapata, ám az érendrédi, a cigányi, és a tekei szurkolók szíve biztosan a Realért dobog. Mármint a helyi Realért. Amely, ha jól szerepel, akár felkerülhet a román bajnokság III. osztályába.

Nem kell már sokat várni, sem messzire utazni azoknak az erdélyi futballszurkolóknak, akik a helyszínen szeretnék megtekinteni a Real – Benfica mérkőzést. A tájékozott drukkerek lehet, hogy most rosszallóan csóválják a fejüket, gunyorosan elhúzzák a szájukat, tudván, hogy a Bajnokok Ligája idei kiírásában a címvédő a másik lisszaboni nagycsapattal, a Sportinggal került egy csoportba, s a találkozó már le is zajlott, a sorozat első játéknapján.

Ennek ellenére helytálló az első mondatba foglalt állítás, a Real valóban megmérkőzik a Benficával, méghozzá Erdélyben, november 11-én. A találkozóra Cigányi községben kerül majd sor, a Szilágy megyei bajnokság keretében, ugyanis ott szerepel mindkét csapat, a királyi nevet viselő helyi egyesület és az ilondai Benfica is. 

Realok Kolozsban, Temesben, Besztercében

A két szilágysági gárda felvágós névválasztása nem rendkívüli a hazai labdarúgásban, az alacsonyabb osztályokban szép számmal találni legendás klubneveket. A IV. és V. osztályban nem kevesebb, mint 8 egyesületet hívnak Realnak, ami kissé furcsa egy köztársaságban, az illető csapatok játékerejét tekintve pedig egyenesen megmosolyogtató.

Interből és Internazionalból, csakúgy mint Atleticóból 5-5 van, Sportingból 4, Juventusból 3, Arsenalból 2, Ajaxból pedig egy. Erdélyben is akad belőlük bőven: Endréden, Tekén, Temesfalván és Alsóbudakon a Real rúgja a labdát, a Temes megyei Facsádon az Arsenal, Lieblingen pedig az Atletico. Akad azért olyan BL (BEK) címvédő is, melynek nevét nem viseli romániai kiscsapat, mostanáig egyetlen hazai klubot sem neveztek el Unitednek vagy Bayernnek.

A III., IV. és V. osztályban a Realokon és Arsenalokon kívül is akadnak jócskán vicces nevű egyesületek. Răcăciuni községben nagy ázsiója lehet a matematikának, a helyi csapat ugyanis a Gauss. A számos Mihai Viteazul nevű település egyikének klubja a Viteazul. A récsi sportvezetők sem erőltették meg magukat, amikor a névadásra került a sor, a klubot nemes egyszerűséggel Comuna Receanak hívják.

Unirea Székelykeresztúron

Becheten a foci képviselője a Știința Danubius. Hogy Dunájuk van a bechetieknek, kétségtelen, a tudomány tekintetében felmerülhetnek kételyek. Az egyik nagyváradi egyesület az AS FC Bihor Legenda 1902 nevet viseli. Hogy miféle legenda köthető az 1902-es évhez, az rejtély. A Szatmár megyei Csomaköz csapatának neve Schamagosch Ciumești. Schamagosch a település német neve, a klubot tehát magyarul Csomaközi Csomaköznek hívják. Ezen sem kellett sokat gondolkodni.

Nem tudom, hogy a Kolozs megyei Boldocon a kommunizmusnak vagy a szebb napokat is látott belgrádi Crevna Zvedának van több híve, de tény, hogy a községi klubot Steaua Roșie-nek keresztelték. Egy-két magyar klubnévvel is találkozhatunk az alsó osztályokban: Egrit a Sasok, Szabédet pedig a Fürgelábak képviselik a zöld gyepen. A székelykeresztúriakat ellenben a legvérmesebb román soviniszták sem vádolhatják irredentizmussal, lévén, hogy az Unireanál jobb elnevezést nem találtak a helyi csapatnak.

Néhány klub névadóként madarat választott: Sarichioi a sirályt (Pescărușul), Orcyzfalva a kakast (Cocoșul), Szamosjenő pedig a sast (Vulturul). Ez utóbbi klub álszerénységgel semmiképpen nem vádolható, ugyanis Real is. A királyi sasok jelenleg a Kolozs megyei negyedosztályban szárnyalnak.

Az erdélyi klubok előszeretettel nevezik magukat sasoknak, 13 ilyen nevű csapatot találtam a Román Labdarúgó Szövetség honlapján. A méltóságteljes ragadozónál csak három elnevezés népszerűbb: Egyesülés – Unirea (33 egyesület), Akarat – Voința (24) és Jövő – Viitorul (22).

Eminescu jól elverte Coșbucot

A nevek tükrében az elmúlt nyár legérdekesebb belföldi összecsapására Moldvában került sor, ahol a III. osztályba való feljutásért a Voința Ion Creangă a Luceafărul Mihai Eminescuval csapott össze. Eminescu 0-1, 5-1 arányban bizonyult jobbnak Creangánál, kérdés, hogy mit szólnak ehhez az irodalomtörténészek és a kritikusok.

Mókás nevű csapatok külföldön is vannak, legnagyobb kedvencem a holland Go Ahead Eagles (Előre Sasok). A sors iróniája, hogy tavaly nyáron, az akkoriban a másodosztályban játszó németalföldi sasokat az UEFA kupában épp az FTC-vel sorsolták össze. A Ferencváros viszonylag simán jutott tovább, bebizonyítva, hogy még a zöld sasoknál is lehet alacsonyabban szárnyalni.    

Kimaradt?