Orosz hackerek doppingolással vádolják Cseh Lászlót

A kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László úszót is megnevezte a Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport mint olyan sportolót, aki tiltott listás szert szedett, ugyanakkor ez nem számít doppingolásnak, mert a magyar versenyző asztmájára kapott legálisan formoterolt.

A hétfőn kiszivárogtatott dokumentum szerint Cseh még 2011 októberében kapott asztmára formoterolt. Mivel a szer szedését szükség esetén engedélyezték 6 mikrogrammig, ezért csak akkor számítana doppingolásnak, ha az úszó ennél nagyobb mértékben inhalálta volna a készítményt.   

Cseh László, a Magyar Úszó Szövetségen keresztül megerősítette, ilyen engedélyeket korábban évről évre kérnie kellett gyermekkori asztmája miatt, a nyilvánosságra hozott dokumentum azonban az utolsó volt a sorban, hiszen 2012 óta - már a londoni játékokat megelőzően - egy olyan készítményt használ szükség (azaz kizárólag légzési nehézségek) esetén, melynek összetevői közül semmi sincs tiltólistán, azaz öt éve nincs szüksége az úgynevezett TUE-engedélyre.   

Orosz hekkerek korábban behatoltak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisába, bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkhoz jutottak hozzá sportolókról, és ezek nyilvánosságra hozatalával fenyegetőznek.

A csoport egy hete első lépésként amerikai sztárversenyzőkről (Serena és Venus Williams, Simone Biles) tett közzé - szerinte - egyértelműen doppingolásra utaló adatokat. Egyben tudatták, hogy "hamarosan szenzációs bizonyítékokat közölnek híres versenyzőkről, akik doppingszereket használnak".   

A WADA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve az érintett versenyzők és sportszervezetek is határozottan tagadják a vádakat, míg az orosz kormány elhatárolódott az akciótól.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?