Sportolókat fertőzhetett meg az elhunyt gyúró

Elképzelhető, hogy sportolókat fertőzött meg a Román Birkózó Szövetség (FRL) alkalmazásában álló Cosmin Nițescu. A masszőr kevéssel a riói olimpia előtt elájult a brassópojánai edzőtáborban, néhány nappal később elhunyt.

Sajtóhírek szerint a gyúró AIDS-ben szenvedett, így most több mint 120 birkózó és edző készül HIV-tesztet adni. A birkózóknál gyakoriak az apróbb sérülések, a sportolók pedig attól tartanak, hogy a masszírozások során elkaphatták a vírust.

A férfi három korosztállyal, a serdülőkkel, az ifikkel, valamint a felnőttekkel foglalkozott. Mi több, a libertatea.ro úgy tudja, néhány sportolóval szexuális kapcsolatot létesített. A bulvárlapnak nyilatkozó Mădălina Linguranu elmondta, ő már elvégezte a tesztet, de az eredményekkel nem szembesült, hiszen túlságosan fél az esetleges rossz hírtől. A 23 éves sportoló elmesélte, hogy egy alkalommal sebes ujjára hivatkozva Nițescu visszautasította a masszázst, de a lány forszírozására végül elvégezte a munkáját. 

A sportoló személyesen kereste fel azt a brassói kórházat, ahol a gyúró életét vesztette, elmondása szerint az orvosok megerősítették számára a HIV-fertőzés tényét. Alin Grigore, a birkózó szövetség főtitkára szintén kikérte az orvosok diagnózisát, de egyelőre nem kapott választ az egészségügyi intézménytől.

Időközben a szövetség a főtitkár menesztéséért nyújtott be petíciót az ifjúsági és sportminisztériumhoz. A FRL vezetői azt kifogásolják Alin Grigorene esetében, hogy a masszőrnek nem volt orvosi igazolása az alkalmazásnál.

Kapcsolódók

Kimaradt?