IRES: a romániai lakosok 53 százaléka követte az olimpiát

A romániaiak 53 százaléka kapcsolódott be a XXXI. nyári olimpiai játékok közvetítésébe – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet friss jelentéséből. A megkérdezettek 43 százaléka úgy gondolja, a román sport helyzete jó, 28 százalék rossznak, míg 20 százalék nagyon rossznak véli.

A válaszadók többsége szerint a román sport rosszabbul, illetve jóval rosszabbul teljesít, mint 30 évvel ezelőtt, 60 százalék pedig úgy vélekedett, a sportolók jelenlegi felkészülési körülményei nem megfelelőek.

A riói olimpián részt vett romániai sportolók közül két tornász, Marian Drăgulescu (20%) és Cătălina Ponor (16%) volt a legnépszerűbb a megkérdezettek körében, majd Horia Tecău (7%), Cristina Neagu (7%), illetve Ana Maria Popescu (4%) következik a rangsorban.Érdekesség, hogy a listára felkerült Simona Halep (2%) is, aki egészségügyi okokra hivatkozva lemondta az ötkarikás szereplést. Arra a kérdésre, miszerint hány sportoló utazott a román küldöttséggel Rióba, mindössze 15 százalék tudta a helyes választ.

Ami a kedvenc külföldi riói olimpikonokat illeti, a válaszadók 11 százaléka Usain Boltot jelölte meg, 7 százalék Michael Phelpset választotta, ugyanakkor 1 százalékot kapott Hosszú Katinka. A romániaiak körében minden idők legkedveltebb hazai sportolója Nadia Comăneci (30%), őt követi Gheorghe Hagi (26%), Ilie Năstase (6%), Simona Halep (6%), de bekerült a top 10-be Balázs Jolán és Szabó Gabriella is. A megkérdezettek 23 százaléka csodálja Lionel Messit, 20 százalék pedig Ronaldo-rajongó.

A legnépszerűbb sport a romániaiak körében a futball (35 százalék), amelyet a tenisz, a torna, a kézilabda és az atlétika követ - ezeket a sportágakat nézik leginkább.  Egyébként a válaszadók 79 százaléka rendszeresen sportol.

A felmérést augusztus 16–18. között végezte az IRES, 1223 felnőtt megkérdezésével, a hibaküszöb pedig ± 2,9 százalék.

Kapcsolódók

Kimaradt?