Száműzték a francia válogatottól az idei Roland Garros-győztes női párost

A riói olimpián tanúsított magatartása miatt három francia játékost száműzött a válogatottól a Francia Tenisz-szövetség (FFF).

A nőknél Kristina Mladenovicnak és Caroline Garciának kell bűnhődnie, amiért becsmérlően emlegették az FFF-et. Ennek az állt a hátterében, hogy a párosok első fordulójában nem egyforma ruházatban akartak pályára lépni, mivel a szövetség nem tájékoztatta őket a szabályról. Ezért annak érdekében, hogy ne léptessék le őket, Mladenovic a saját ruháiból adott partnerének. Később Mladenovic a közösségi oldalán úgy vélekedett, hogy az FFF a hozzá nem értésével tönkretette a meccsüket.

Benoit Paire, aki a 16. kiemelt volt a férfiak ötkarikás versenyében, többször is kimaradt éjszakára és késve érkezett vissza az olimpiai faluba. Emellett a 27 éves sportoló – aki 34. a világranglistán – lenézően nyilatkozott a játékok fontosságáról, mivel Rióban nem lehetett világranglistapontokat szerezni.

Az FFF szeptember 24-én tárgyalja a három teniszező ügyét. Paire sosem volt tagja a Davis-kupa-csapatnak, Mladenovic és Garcia viszont alapembernek számít a francia Fed-kupa-válogatottban, amely a novemberi döntőben Csehországgal csap össze Strasbourgban.

Kimaradt?