Vízilabda: Benedek Tibor lett Kemény Dénes utóda

Benedek Tibort választotta a férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége. Az új edző több mint két évig volt Kemény Dénes segítője, most egyedül irányíthatja a magyar válogatottat.benedek-kemeny

Második elnökségi ülésén rögtön fontos kérdésben döntött a Magyar Vízilabda-szövetség, amely megválasztotta Kemény Dénes utódját a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztján. Három pályázat érkezett december 28-ig, a 15 tagú elnökség Benedek Tibor, Vincze Balázs és Gyöngyösi András között határozott. Az elnökség csak a pályázati anyagokra hagyatkozhatott, ugyanis személyes meghallgatás vagy más testületi ülés nem volt.

Kapitányt legutóbb 1996 végén választott a magyar vízilabda, akkor Kemény Dénes futott be elsőként hat szavazattal, megelőzve az öt, illetve négy voksot kapó Görgényi Istvánt és Gerendás Györgyöt, valamint a szavazat nélkül maradó Horkai Györgyöt. Kemény most már elnökként vett részt a voksoláson, amelyen eddigi segítőjét, Benedek Tibort választották meg.

Benedek 2010 áprilisa óta másodedzőként segítette Kemény Dénes szövetségi kapitányt, aki a szeptemberben jelentette be, hogy kitölti ugyan az év végén lejáró szerződését, de nem folytatja tovább a munkát a nemzeti együttesnél. A 40 éves, háromszoros ötkarikás aranyérmes Benedek ezt követően két mérkőzésen már irányíthatta a nyári londoni olimpián ötödikként végző férficsapatot.

"Piros betűs ünnep számomra a mai nap! Borzasztóan örülök, köszönöm szépen az elnökség bizalmát! Nagyon nagy megtiszteltetés a magyar válogatott kispadján ülni." - mondta az új kapitány a  vízilabda-válogatott hivatalos honlapjának nyilatkozva, majd hozzátette: a mai nap az ünneplésé, holnaptól pedig elkezdődik a munka.

"A részletekkel kapcsolatban egy kis türelmet kérek a sajtótól, a következő néhány napra szükségem van ahhoz, hogy alaposabban fel tudjam vázolni az elkövetkező időszakot. Egy biztos: számomra mindig csak a győzelem lesz elfogadható, de ennek eléréséhez megfelelő tervek kellenek és magát a végcélhoz vezető utat is rendkívül fontosnak tartom" - szögezte le Benedek Tibor.

Az új szövetségi kapitány január 10-én áll munkába.

Kimaradt?