Rio 2016: az életét félti az orosz doppingbotrány kirobbantója

Julija Sztyepanova félti saját maga és családja életét, miután ismeretlen tettesek feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél (WADA) vezetett elektronikus fiókját, és hozzáfértek az abban szereplő adatokhoz.

„Ha ezek után történik velünk valami, akkor tudniuk kell, hogy nem baleset volt” – mondta egy videokonferencián újságíróknak.

Sztyepanova közölte, mindent megtesznek saját biztonságuk érdekében. A riói olimpiára sem utaztak el, mert mint mondta, "ha valaki tenni akarna ellenünk valamit, akkor ott valószínűleg sikerrel járt volna.”

​A 31 éves sportoló jelenleg Észak-Amerikában bujkál, miután az orosz doppingbotrány kirobbantását követően férjével elhagyták hazájukat. Az elektronikus fiókjának feltörése után a család egy másik helyre költözött, az atléta szerint ugyanis az „elkövető” éppen azért akart hozzáférni az adatokhoz, hogy megtudja, hol tartózkodnak.

Sztyepanova férjével együtt 2014-ben robbantotta ki az Oroszországban zajló szisztematikus doppingolással kapcsolatos botrányt, melynek nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség július elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a CAS pedig később elutasította a 68 érintett fellebbezését.

A WADA múlt szombaton számolt be arról, hogy ismeretlen tettesek illegális módon megtudták az atléta elektronikus fiókjához tartozó jelszót, s így olyan információkhoz jutottak, mint például a Sztyepanova holléti nyilvántartásában szereplő adatok.

Kimaradt?