Jacobsen nyerte a Négysáncverseny garmischi fordulóját is

Anders Jacobsen győzelmével végződött a Négysáncverseny-sorozat második állomása a németországi Garmisch-Partenkirchenben. A norvég mögött az osztrák Gregor Schlierenzauer lett a második, a szintén norvég Anders Bardal a harmadik.jacobsen

Anders Jacobsen meglepetésre megnyerte a síugrók Négysáncversenyének első állomását Obertsdorfban. A sorozat 2007-es bajnoka az utóbbi néhány évben nem csillogott, ám most bebizonyította, hogy számolni kell vele. Maga Alexander Pointner, az osztrákok sikerkapitánya is úgy nyilatkozott, hogy a norvégnek nem volt veszíteni valója, nem volt rajta teher, és ez előnyként hatott. „A győzelme teljességgel megérdemelt.”

Az obertsdorfi rajt után egy újabb németországi helyszínre Garmisch-Partenkirchenbe, az 1936-os olimpia helyszínére utaztak a repülő cirkusz tagjai.

Az első sorozatban eldőlt, hogy Simon Ammann idén sem nyeri meg a teljes szériát. A négyszeres olimpiai bajnok svájci egyrészt kikapott a svájci sáncrekordját másfél méterre megközelítő Kamil Stochtól (a lengyel 142 méterre szállt), másrészt Ammann olyan kicsit ugrott, hogy a szintén továbbjutó öt szerencsés vesztes közé sem tudott bekerülni.

A Jacobsenért rajongók bizonyára szívükhöz kaptak egy pillanatra, mert a levegőben megbillent egy kissé az elugrása után. Azonban a norvég korrigált, és végül gond nélkül talajt fogott, és a kilencedik legjobb eredményt érte el.

Az első Gregor Schlierenzauer lett. Az osztrák 134 métert teljesített, de a különböző kompenzációs pontokkal az élre került. Előnye csak 2.8 pont volt Stoch és a norvég Tom Hilde előtt.

A második sorozatban aztán Jacobsen 143 méterre repült (tehát fél méterre került a rekordtól), alaposan feladva a leckét a riválisoknak. A feladatot senki sem tudta megoldani…

Jacobsen hatalmas szökkenése közelébe sem tudtak érni, még Schlierenzauer sem. Az osztráknak hiába volt 8.7 pont fórja a norvéggal szemben, ez sem bizonyult elégnek, hogy megtartsa vezető helyét. Végeredményben mindössze 0.9 ponttal, de Jacobsen nyerte meg a versenyt. A norvég kettőből kettőt húzott be, de mivel a Négysáncverseny győztesét a négy helyszín nyolc ugrása alapján számítják ki, Jacobsen nem dőlhet hátra. Előnye 12.5 pont.

A sorozat harmadik állomása Innsbruck, január 4-én.

SÍUGRÁS, NÉGYSÁNCVERSENY, 2. ÁLLOMÁS, GARMISCH-PARTENKIRCHEN
Nagysánc (méret: 140 méter, rekord: 143.5 méter – Simon Ammann (svájci, 2010)
1. Anders Jacobsen (norvég) 277.7 pont (131, 143)
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 276.8 (134, 136.5)
3. Anders Bardal (norvég) 267.2 (136.5, 135.5)
A Négysáncverseny állása (még 2 verseny van hátra)
1. Anders Jacobsen 586.3 pont
2. Gregor Schlierenzauer 573.8
3. Tom Hilde (norvég) 547.7
Az összetett vk állása (még 19 verseny van hátra)
1. Gregor Schlierenzauer 608 pont
2. Severin Freund (német) 506
3. Anderas Kofler (osztrák) 409

Kimaradt?