Szerdán az iráni Ali Pakdaman ellen lép pástra a riói olimpián Szabó Mátyás kardozó. A német színekben induló erdélyi fiú hihetetlen pedigrével rendelkezik: édesanyja Szabó-Lázár Réka 1994-es vívó-vb-n aranyat nyert tőrvívásban, a román válogatottal kétszeres olimpiai ezüstérmes, édesapja Szabó Vilmos az 1984-es los angelesi olimpián bronzérmet nyert Románia kardcsapatával. A kis Matyi csak 2 éves volt, amikor a család 1993-ban Németországba költözött, ezért - a biztonság kedvéért - amikor megkerestük a riói olimpiai faluban, magyarul és németül is jeleztük neki, hogy interjút szeretnénk készíteni a Maszol számára.

Üdvözöllek Kolozsvárról. Beszélsz magyarul? Újságíró vagyok, szeretnék veled egy rövid interjút készíteni.

Egy kicsit még tudok magyarul. (ezt olyan ízes háromszéki/barcasági kiejtéssel mondja, amit a 22 németországi év sem tudott lekoptatni – szerk. megj)

Nagyon keveset tudunk itt rólad Erdélyben, nagyon kevesen tudják, hogy egy Brassóban született magyar fiú német színekben ott van Rióban. Sőt Európát képviselted a nyitóünnepséget megelőző fáklya stafétában az olimpiai faluban. Hogy jutottál ki Rióba?

Jól vívtam és szerencsém is volt. Moszkvában második voltam tavaly a világkupán, az Európa-bajnokságon pedig bejutottam az első nyolc közé, ami elég is volt a kvóta teljesítéséhez.

Szüleid mindketten vívtak, édesapád most az edződ is. Mikor érezted először azt, hogy te is vívni akarsz?

Kisfiúként teniszeztem és fociztam is, de nem voltam nagyon jó. Mivel a szüleim a vívóteremben töltötték idejük legnagyobb részét én is odakerültem. Egyre jobban ment, elkezdtek az eredmények is jönni, és akkor már ott ragadtam.

Ifiként román színekben versenyeztél, most a német válogatottnak vagy oszlopos tagja. Magyarként. Ezt hogy éled meg?

Nehéz egy kicsit, mert persze Romániában születtem, magyar is vagyok, és német színekben indulok. Ha kérdeznek, hogy honnan is vagyok, akkor én németnek mondom magam, mert ott nőttem fel, Németországban éltem le eddig életem legnagyobb részét. Tehát én németnek érzem magam, persze egy kicsit magyarnak is, de nagyjából németnek.

Erdélyben mikor jártál utoljára? Rokonaid még vannak itt?

Rég nem voltam Erdélyben. Amikor kisebb voltam, akkor minden nyáron mentünk és mindig hosszú időre. Sajnos mostanában nem tudok menni, mert mindig nyáron van a világbajnokság és nagyon kevés időm van. Ha nem idén, akkor jövőben tervezek odarepülni. Legtöbb rokonunk ott él, nagymamám is.

Milyen együtt dolgozni édesapáddal?

Nehéz volt, ameddig egy fedél alatt éltünk. Egy pár éve elköltöztem otthonról, és azóta tényleg nagyon-nagyon jó. Mint minden családban mi is veszekedünk, néha kiabálunk is, de öt perc után megbeszéljük és minden jó. Ő a legjobb, nem is akarok más edzőt.  

Édesanyád is ott van Rióban?

Anyám nincs itt, nem volt kedve jönni.

Milyen a hangulat Rióban?

A hangulat nagyon jó, mindenki kedves itt az olimpiai faluban. Nem félünk, nagyon nagy a biztonság. Persze vannak apróságok, mint például nekünk a vécével, de ezek tényleg kicsi dolgok.

Van egy üzeneted az itthoni, erdélyi szurkolóid számára?

Mindenkit üdvözlök, aki szurkol nekem, nekünk, akik itt vagyunk. Örülök, hogy van, akit érdekel Erdélyben, hogy én itt vagyok. Izgatottan várom, hogy milyen lesz az első olimpiám.