Négysáncverseny: Jacobsen nyert Oberstdorfban

Anders Jacobsen győzelmével ért véget Oberstdorfban a síugrók Négysáncversenyének első állomása. A norvég mögött az osztrák Gregor Schlierenzauer lett a második, míg a német Severin Freund a harmadik.

Akármilyen sportról legyen szó, a németek mindenhol teltházat képeset „csinálni”. Obertsdorfban, a síugrók Négysáncversenyének első állomásán sem volt másképp, egészen kiváló atmoszférában ugorhattak az indulók. Érthetően mindig a hazaiak kísérleteinél búgtak a leghangosabban.640jaco

Kavargó szeles időben rendezték meg az első sorozatot. Német drukkerek ide vagy oda, a legjobb egy norvég, Anders Jacobsen lett: előnye 5.2 pont volt Gregor Schlierenzauer előtt, ezt soknak is lehetett mondani, tekintve, hogy az utánuk következők pontszámai között jóval kisebb volt a különbség.

Jacobsen már tudja, milyen Négysáncversenyt nyerni, hiszen a 2006–2007-es kiadásban, mindössze 21 évesen megnyerte az összetettet. Már csak azért sem volt meglepő az elsősége a félidőben, mert szombaton ő bizonyult a selejtező legjobbjának is – abból a szempontból viszont mégis váratlanul érhette a közönséget Jacobsen produkciója, hogy utoljára még 2010 márciusában állt dobogón egyéni vk-versenyen.

A folytatásban sem lankadt a hazai közönség, és legfőbb favoritjuk, Severin Freund nem is ugrott rosszul, összességében a harmadik helyet szerezte meg.

A négyszeres olimpiai bajnok svájci Simon Ammann 139 méterre repült, ezzel holtversenyben a legjobb mutatóval bírt, de az első körben összeszedett hátránya miatt a győzelemre nem volt esélye.

Az utolsó előttiként ugró Schlierenzauer átvette a vezetést, miután 138.5 méterre repült, de még ez sem volt elég a végső sikerhez. Ugyanis a 27 éves Jacobsen gond nélkül megbirkózott a nyomással, és végül Ammann után a másik 139 méteres eredményt elérve megtartotta vezető pozícióját.

Tehát Jacobsen rajtolt a legjobban, de 11.6 pontosan előnye nem sok, mivel három állomás, vagyis összesen hat ugrás még hátra van.

Kimaradt?