Premier League: nyertek a manchesteri nagyok

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójában a Manchester City a 44. perctől kezdve emberhátrányban játszva 4–3-ra nyert a Norwich vendégeként, a Manchester United pedig 2–0-ra diadalmaskodott a tartalékos összeállításban játszó, Gera Zoltánt nélkülöző West Bromwich Albion ellen.

Még másfél órával a találkozó kezdete előtt is kérdéses volt, hogy egyáltalán sor kerül-e az összecsapásra, miután a heves esőzés miatt nagyon felázott a pálya talaja. Végül azonban minden akadály elhárult, így kezdetét vehette a mérkőzés.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a vendégek menedzsere, Steve Clark mindent egy lapra feltéve győzni ment volna az Old Traffordra csapatával, hiszen a QPR otthonában diadalmaskodó együttesből heten is kimaradtak – Gera Zoltán a keretbe sem került be, de Lukaku is csak a kispadon kapott helyet.

Ennek megfelelően a listavezető gyakorlatilag az első percektől kezdve nagy fölényben játszott, és már a 9. percben megszerezte a vezetést: Young lőtte középre balról a labdát, amely McAuley lábáról pattant Foster lábai között a kapuba – öngól (1–0).

Még mindig csak a 18. percben jártunk, amikor Welbeck helyezett, de nem elég erős lövését kellett Fosternek hárítania, majd az első fél óra letelte után egy jobb oldali beadásnál kellett bravúrt bemutatnia a korábbi MU-kapusnak Young bődületes, 17 méteres kapáslövését követően – a lécről kifelé pattant a labda.

A szöglet után Vidics lekészített labdáját Carrick lőtte 10-ről a bal alsó irányába, de a gólvonal előtt blokkolták, majd a hajrában a védők kis híján összehoztak még egy gólt, a visszatett labdát az elcsúszó Foster Welbeckbe lőtte, róla azonban mellé pattant a labda.

A félidő ráadásában adódott a vendégek előtt az első lehetőség, 18 méterről végezhetett el szabadrúgást a West Brom, a lapos lövés után a labda azonban a sorfalon halt el.

A második félidő elején Young beadása után Valencia lapos lövése vágódott szögletre, majd utóbbi a 65. percben éles szögből próbálkozott, de Fosteren ezúttal sem tudott kifogni.

A 70. percben McAuley fejelt a lécre, de mozdulata közben már szabálytalankodott, majd a csereként beálló Van Persie 11 méteres lövését kellett védenie Fosternek.

Az utolsó percben Welbeck lövésénél hárított nagyot a vendégek kapusa, majd Van Persie ágyúzott 16 méterről a léc alá (2–0).persie

A 30. bajnoki győzelmét aratta a klub 2012-ben, ennél többet korábban csak kétszer, 1993-ban és 2009-ben szerzett, mindkét alkalommal 31-ig jutott.

NORWICH–MANCHESTER CITY

Nagyon bekezdett a címvédő Manchester City a Norwich otthonában, hiszen Edin Dzeko az ötödik percben már második gólját szerezte meg, ezzel a PL-történetének harmadik leggyorsabb duplázója lett Ryan Giggs és Duncan Ferguson után (0–2).

Az első negyedóra vége előtt jött azonban a szépítés a hazaiak részéről, a korábban hazai pályán a szezonban az Arsenalt, a Tottenhamet és a Manchester Unitedet is legyőző – de az előző fordulóban a Chelsea ellen kikapó – Norwich Pilkington szabadrúgásával szépített, majd Snodgrass tekert kevéssel a jobb felső sarok mellé (1–2).

Az első félidő hajrájában Nasri került a középpontba, előbb kevéssel a kapu mellé lőtt, majd lefejelte Tetteyt, amiért egyből piros lapot kapott a magát kiközösítve érző játékos.

A második félidő elején hátrányban is növelte előnyét a City, hosszú indítás után Agüero szemtelenül átemelte a kifutó Bunnt (1–3).

A Norwich a 63. percben ismét szépített, Snodgrass szöglete után Bassong fejelte vissza a labdát, Martin pedig a kapuba stukkolt (2–3).

Négy perccel később úgy tűnt, hogy végleg eldőlt a mérkőzés, Dzeko lövése a bal oldali kapufáról Bunnra pattant vissza, onnan meg saját kapujába – öngól (2–4).

Negyedórával a vége előtt Martin ismét szépített, újabb gólt azonban már nem szereztek a hazaiak, így a Manchester City végül 4–3-ra nyert.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Manchester United 20 16 1 3 50–28 +22  49
  2. Manchester City 20 12 6 2 38–19 +19  42
  3. Tottenham 20 11 3 6 36–26 +10  36
  4. Chelsea 18 10 5 3 37–17 +20  35
  5. Everton 19 8 9 2 32–23   +9  33
  6. West Bromwich Albion 20 10 3 7 28–25   +3  33
  7. Arsenal 18 8 6 4 32–18 +14  30
  8. Stoke City 20 6 11 3 21–17   +4  29
  9. Swansea 20 7 7 6 29–24   +5  28
10. Liverpool 19 6 7 6 28–26   +2  25
11. Norwich City 20 6 7 7 23–32   –9  25
12. West Ham 19 6 5 8 22–23   –1  23
13. Sunderland 20 5 7 8 21–26   –5  22
14. Fulham 20 5 6 9 30–36   –6  21
15. Newcastle 19 5 5 9 23–30   –7  20
16. Wigan 20 5 3 12 22–35 –13  18
17. Aston Villa 20 4 6 10 15–39 –24  18
18. Southampton 19 4 5 10 26–37 –11  17
19. Reading 20 2 7 11 22–37 –15  13
20. Queens Park Rangers 19 1 7 11 16–33 –17  10

Kimaradt?