Rio 2016: jó szereplésben bízik az Eb-győztes Samara

Szép eredményt kíván elérni a riói olimpián Elizabeta Samara. A tavalyi asztalitenisz-Eb női egyesének bajnoka az elutazás előtt a Henri Coandă repülőtéren elmondta, bizakodva várja az ötkarikás tornát, abban reményekdik, hogy a sorsoláson a román színeket képviselő versenyzőknek szerencséjük lesz.

„Jól szeretnék teljesíteni az olimpián, bizakodva várom a versenyt. Remélem lesz egy kis szerencsénk, csak augusztus 1-jén derül ki, hogy kiket kapunk ellenfélnek. Van bőven idő az alkalmazkodásra, hozzá kell szokni a teremhez, a labdákhoz, az időjáráshoz, valamint az időeltolódáshoz is. Szép eredményben bízunk” – idézi az Agerpres a 27 éves konstancai asztalinteniszezőt.A londoni olimpián a német Timo Bollt búcsúztató, majd a legjobb nyolc között alulmaradt Adrian Crișan elárulta, Rióban csúcsformában akar játszani: „Kissé izgulunk, reméljük minden rendben lesz és szerencsésen megérkezünk Rio de Janeiróba, ahol minél tovább versenyben maradnánk. Személy szerint a legjobb formámat szeretném hozni, úgy vélem, sokat adott a londoni olimpia, ahol nagyon közel álltam az elődöntőbe jutáshoz.”

A román asztaliteniszcsapat tagja a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette is, a fiatal sportolót a csapatversenyben láthatjuk a riói olimpián. Romániából még Daniela Dodean Monteiro és Ovidiu Ionescu szerzett kvótát a XXXI. nyári ötkarikás játékokra.

Az asztalitenisz egyébként az 1988-as szöuli esmény óta része az olimpiai műsornak. A sportágat az ázsiai, azon belül is a kínai versenyzők dominálják, eddig egyszer sikerült európainak aranyérmet nyerni, a svéd Jan-Ove Waldner Barcelonában diadalmaskodott.

Kapcsolódók

Kimaradt?