Federer lemarad az olimpiáról

Kihagyja a jövő héten kezdődő riói játékokat a térdsérüléssel bajlódó Roger Federer. A svájci teniszezőnek hosszú pihenőre van szüksége, ebben az évben már egyetlen tornán sem indul. Federer februárban térdműtéten esett át, majd később a Roland Garrost hátfájdalmak miatt kényszerült lemondani. A wimbledoni Grand Slam-tornán bejutott az elődöntőbe, ott viszont többször is ápolásra szorult. Orvosai tanácsára nem utazik Brazíliába, egy ideig teljesen felhagy a versenyzéssel.

A népszerű sportoló Facebook-oldalán jelezte, nagyon sajnálja, hogy lemarad az olimpiáról, de most ez tűnt a legésszerűbb döntésnek: „Az orvosok azt tanácsolták, ha a következő években is szeretnék az ATP World Tour-on sérülésmentesen szerepelni, pihentetnem kell a térdem és a testem, hogy teljesen felépülhessek. Minden energiámat arra fordítom, hogy egészségesen, jó erőben és formában térhessek vissza 2017-ben.”

Federer pályafutása során majdnem minden lehetséges címet megnyert, gyűjteményéből már csak az egyéni olimpiai aranyérem hiányzik. A pekingi olimpián Stanislas Wawrinkával behúzta a páros aranyat, Londonban pedig ezüstérmes lett egyesben, miután a döntőben kikapott Andy Murray-től.

Kapcsolódók

Kimaradt?