A MTVA dolgozik a sportközvetítések határon túli elérhetőségén

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) folyamatosan dolgozik azon, hogy a határon túli magyarok számára is elérhetővé tegye a sportközvetítéseket - mondta pénteken Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett Média a határon túl című beszélgetésen.

Rámutatott: az MTVA az évekkel korábban leszerződött riói olimpiával "már nem tud mit kezdeni", de a lejáró sportközvetítési szerződéseket igyekszik úgy megújítani, hogy a közvetítések valamennyi szomszédos országba eljuthassanak.

Ilyen vonatkozásban precedensértékű, hogy az MTVA féléves tárgyalássorozat után a 2018-2024-es időszakra megszerezte a jogot, hogy magyar nyelven közvetíthesse az olimpiát valamennyi szomszédos ország területére - mutatott rá Vaszily Miklós. Úgy vélte, ez hivatkozási alap lehet arra, hogy az MTVA valamennyi következő sporteseménynél ezzel az igénnyel fellépjen.

"Míg korábban a jogtulajdonosok egyszerűen nem voltak hajlandók erről tárgyalni, most, hogy a legnagyobb sporteseményt, az olimpiát közvetíthetjük, bízom benne, hogy valamennyi sportág világversenyénél szintén el tudjuk ezt érni" - mondta Vaszily Miklós. Megjegyezte: az még érthető lenne, ha üzleti okok miatt a magyarokat közvetlenül nem érintő nemzetközi sporteseményeket nem engedik közvetíteni Magyarország határain túl, ahol mások vásárolták meg a közvetítési jogokat, ami viszont nem érthető, az a kifejezetten magyar specifikus események közvetítésének tiltása. 

Ilyen esetekben az MTVA a "végsőkig" küzd azért, hogy elérje a közvetítésekkel a határon túli nézőit - biztosította hallgatóságát a vezérigazgató. Elmondta: ahhoz, hogy adásai eljussanak a határon túlra az MTVA-nak minden kábelszolgáltatóval szerződést kell kötnie. A csatorna portfólió bővítése miatt az új csatornákat mindig újra kell tárgyalni, hogy elérhetőek legyenek a határon túli nézők számára is. Tavaly az M4 Sport indulásakor volt ez probléma: azóta minden jelentős szolgáltatóval sikerült szerződni. 

Kötelezettség a határon túli magyarokkal foglalkozni

A következőkben az oktatási-kulturális tartalommal hamarosan induló M5-öt is bele kell majd "alkudni" a magyar csomagokba - vetítette előre Vaszily Miklós. A megbízott vezérigazgató leszögezte: a közmédiának törvénybe foglalt kötelezettsége a határon túli magyarok életéről beszámolni és a határon túli magyarok számára is közvetíteni. 

"A csatornakoncepció úgy alakult át, hogy tematikus csatornákat indítunk, hírcsatorna, sportcsatorna, a jövőben várhatóan indul egy kulturális csatorna és ezeken belül fontosnak tartom, hogy a határon túli magyarság számára fontos eseményekről is beszámoljunk" - mondta tusványosi előadása után az MTI-nek Vaszily Miklós. 

Ugyanígy cél, hogy a nemzeti főadóvá vált Duna csatornán a határon túli magyarok számára is készüljenek  műsorok, illetve a határon túli magyarok is szerepeljenek minden nagyobb médiaeseményben, vetélkedőben, amelyet az MTVA szervez. 

Ezeken a határon túli játékosok fiatalok kifejezetten eredményesen szerepelnek: a Virtuózokon például egy ifjú erdélyi hegedűművész olyan jól szerepelt, hogy az MTVA őt indítja a Young Musicians fesztiválon szeptemberben, Kölnben, Magyarország képviselőjeként - mondta el az MTVA megbízott vezérigazgatója.

Kapcsolódók

Kimaradt?