Rio 2016: a szövetségi biztonsági erő átvette a rendfenntartó feladatok ellátását
A brazil szövetségi biztonsági erő hivatalosan átvette a rendfenntartó feladatok ellátását a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok helyszínein és környékükön.
A többfajta brazil rendfenntartó erő együttműködésével funkcionáló Forca Nacionalra a Barra olimpiai parkban helyi idő szerint kedden tartott ünnepségen ruházták át az olimpiai helyszínek és környékük őrzését és megfigyelését. A Forca Nacional a rendőrséggel és húsz másik szervezettel együttműködve fogja szavatolni a biztonságot.
Alexandre de Moraes brazil igazságügyi miniszter ebből az alkalomból meggyőződését fejezte ki, hogy "csodálatos" lesz az augusztusi riói olimpia, és a hatóságok eleget tesznek a biztonság megteremtésével kapcsolatos ígéreteiknek.
Az olimpiai faluban kedden felavatták a biztonsági figyelő rendszert (SICC), amely lehetővé teszi az információcserét különféle szervek között a sportesemények idején. A SICC már több alkalommal kiállta a próbát, ilyet használtak például a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupán és a 2014-es labdarúgó-világbajnokságon is.
Eduardo Paes riói polgármester keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a városban végbement átalakulás ellenére ne legyenek túlzott elvárásaik az augusztusi-szeptemberi olimpiára érkező vendégeknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy akik Riót választották az olimpia helyszínéül, tisztában voltak a város mindennapi bajaival, azzal, hogy előfordulhatnak forgalmi dugók, árvizek és infrastrukturális problémák is. "Ezért ne várjanak Chicagót, New Yorkot vagy Londont. Riót Rióhoz kell hasonlítani" - így a polgármester.
A brazil állami és magánszféra mintegy tízmilliárd dollárt (csaknem 2900 milliárd forintot) költött a sporteseményhez köthető infrastrukturális beruházásokra, egy kikötői negyed rendbehozatalára, a földalatti közlekedés, a gyorsforgalmi utak, a vonat és buszközlekedés korszerűsítésére. Egy hónappal a hivatalos megnyitó előtt azonban a várost továbbra is béklyóban tartják a biztonsági fenyegetések, a környezetszennyezés és a hiányos infrastruktúra miatti aggodalmak.
Paes sajtótájékoztatóján igyekezett kisebbíteni a közbiztonság miatti félelmeket, jóllehet csak egy nappal korábban ő maga ostorozta emiatt a brazil hatóságokat, borzalmasnak nevezve azt, ahogyan kezelik ezeket a problémákat. A polgármester egyenesen úgy fogalmazott, hogy a hatóságok teljes kudarcot vallottak a közbiztonság megteremtésében. Hírügynökségek ezzel összefüggésben felemlegetik, hogy nemrégiben ausztrál és spanyol atlétákat raboltak ki Rióban, és ellopták két német forgatócsoport autóját a tévés berendezésekkel együtt.
Nem csak a biztonsággal van gond
A biztonsági aggodalmak mellett más problémák is vannak. Miközben a tervbe vett infrastrukturális beruházások többsége elkészült, kétségek merültek fel például azzal kapcsolatosan, hogy a nyitóünnepségig sikerül-e üzembe helyezni az új földalattit. Áprilisban, alig néhány héttel az átadás után összedőlt egy kerékpáros felüljáró, két ember halálát okozva. Aggódnak egyesek amiatt is, hogy a Guanabara-öböl szennyezettsége egészségügyi kockázatot jelenthet az olimpián induló vitorlázókra, de a brazil illetékesek ezt elutasítják.