CFR: Rafael Bastosnak többet ért az arabok pénze

Három és fél millió euróval gazdagabban, de Rafael Bastos nélkül lép a 2013-as évbe a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapat, ugyanis a brazil csatár szombaton Szaúd Arábia egyik topcsapatához, a rijadi Al Nassr-hoz szerződött.  rafael bastos acervo pessoal 540

Iuliu Mureşan, a vasutascsapat elnöke is megerősítette Bastos távozását, hangsúlyozva, a tranzakció a játékos kérésére történt, ugyanis az Al Nasr lényegesen magasabb fizetést ígért neki. Hozzátette: a brazil helyére valószínűleg nem igazolnak másik játékost, ugyanis mind Rui Pedro, mind pedig Deac eredményesen tudja helyettesíteni.

A 27 éves Rafael Bastos 2010-ben érkezett a fellegvári alakulathoz, amelynek színeiben 66 mérkőzésen lépett pályára és 10 gólt lőtt. A nem túl meggyőző első szezont követően a brazil középcsatár idén ősszel valósággal megtáltosodott, előbb Ioan Andone, majd Paulo Sergio keze alatt is bizonyította képességeit.

Legjobb mérkőzését a Bajnokok Ligája (BL) H csoportjának első fordulójában produkálta, amikor a CFR Bastos két góljával győzte le idegenben a Sporting Bragát.

Kimaradt?