Pászkány vasutasai nem rezeltek be az Inter Milánótól

Bár a hozzáértő sportszakértők szerint a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgói esélytelennek számítanak az Európa-liga tavaszi, egyenes kieséses szakaszában az Internazionale Milánó ellen, Pászkány Árpád klubtulajdonos meg van győződve arról, hogy csapata nem kap ki az első, február 14-én Milánóban megrendezett mérkőzésen és hazai pályán egy héttel később eldöntheti a továbbjutás kérdését.paszkany2

Az olasz sztárcsapat jelenleg a Serie A tabellájának második helyét foglalja el 7 pontos lemaradással a listavezető Juventus mögött. A vasutasok vezetője épp erre alapozza optimista kijelentését is, ugyanis a nerrazurrik rendkívül nehéz hazai mérkőzések sorozatába ékelve játszanak a CFR-vel. Három nappal azután, hogy a Giuseppe Meazzán fogadják Cadúékat, az Interre kényelmetlen kiszállás vár Firenzébe,  kolozsvári visszavágó után pedig a városi derbi következik az AC Milan ellen.

„Megoszlanak az esélyek. Nem megyünk vágóhídra Milánóba, jó eredményt szeretnénk elérni, gólokat szeretnénk lőni. Érzem, hogy nem kapunk ki tőlük” – fogalmazott Pászkány Árpád kevéssel az EL-sorsolás után. Ugyanakkor elmondta, már hozzászokott ahhoz, hogy csapatának mindig a legerősebb ellenfelekkel kell megküzdenie. „Őszintén megmondom, én azt szerettem volna, ha a FC Basellel kerülünk össze” – tette hozzá. Mint korábban írtuk, ősszel a CFR kettős győzelemmel búcsúztatta a svájciakat a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Visszavágó a Kolozsvár Arénában?

A fellegvári alakulat vezetői jelenleg azt vizsgálják, hogy érdemes volna-e a két évvel ezelőtt befejezett sétatéri új, 30 ezer férőhelyes Kolozsvár Arénába költöztetni az Inter elleni visszavágót. arenaA Kolozs Megyei Tanács tulajdonában levő létesítményben jelenleg városi rivális Universitatea játssza Liga 1-es mérkőzéseit, és fanatikus szurkolóinak hőzöngése miatt az „Egyetemisták” hallgatólagosan ugyan, de exklúzivitást kaptak a stadionra. Ugyanakkor a fenntartó többször is deklarálta, hogy európai kupamérkőzésekre szívesen látja a vasutas gárdát is, egyszeri alkalomra 20 ezer eurós bérleti díjjal. Mivel az amúgy 23 ezer férőhelyes Constantin Rădulescu-stadion az európai kupamérkőzéseken csak 16 ezer néző befogadására alkalmas, az Arénában telt ház előtt megrendezett Inter elleni összecsapást 14 ezerrel több szurkoló tekinthetné meg a helyszínen és 100 ezer eurós pluszbevételt hozna a CFR-nek. Megjegyzendő ugyanakkor az is, hogy Iuliu Mureşan klubelnök a múltban arra hivatkozva vetette el a Kolozsvár Aréna bérlését, hogy az „tele van a városi rivális Universitatea jelképeivel”.

Andone: a CFR egyetlen esélye az ellentámadás

Ioan Andone, a vasutasok volt edzője úgy fogalmazott a Dolce Sport-nak, hogy a CFR-nek akkor van esélye az Inter ellen, ha megismétli a manchester United elleni nagyszerű mérkőzést és villámgyors ellentámadásaival meglepi az olaszokat. „Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az olaszok védelmük áthatolhatatlanságáról híresek, ha nem lesznek terek a felfutó szélsőknek, akkor a CFR-nek nagyon nehéz dolga lesz” – mondta a CFR-rel két bajnoki aranyat nyerő szakember.

Négyezer a kolozsvári vasutas repülhet Milánóba

Az Inter és CFR milánói mérkőzését kolozsvári szurkolók ezrei tekinthetik meg a Giuseppe Meazza lelátóiról.San-Siro Az UEFA szabályzata szerint a létesítmént befogadóképességének 5 százalékát hazai gárdának át kell engednie a vendégszurkolóknak, ami a 80 ezer férőhelyes milánói stadionban 4 ezer helyet jelent. Az óriási érdeklődést az is mutatja, hogy 10 perccel a sorsolás után a Kolozsvár-Milánó járatot működtető WizzAir fapados légitársaság honlapján „egekbe szökött” a repülőjegyek ára a mérkőzés előtti járatokra.

Ellenfélként tér vissza Uru

Az Internél játszik a Kolozsvári CFR-rel 2008-ban bajnoki címet nyerő Alvaro Pereira, aki 2009-ben távozott a Gépész utcából a FC Portóhoz. pereiraAz uruguayi válogatottért akkor 4,5 millió eurót fizetett a portugál csapat, de Pászkányék megtartották Pereira játékjogának 20 százalékát. Ez tavaly nyáron váltódott készkénzre, amikor 10 millió euróért az Interhez igazolt, ugyanis a Portó ebből az összegből 2 milliót a CFR-nek utalt. Az érte kapott 6,5 millió euróval Uru számít a vasutasok legjobb üzletének, hiszen 2008-ban csak 2,7 millió eurót fizettek érte az Argentinos Juniors csapatának.

INTERNAZIONALE MILÁNÓ

  • Alapítás éve: 1908
  • Stadion: Giuseppe Meazza (80.018 férőhely)
  • Mez: fekete-kék (nerrazurri)
  • Elnök Massimo Moratti
  • Edző: Andrea Stramaccioni
  • A keret értéke: 223,5 millió euró

Kimaradt?