Budapestre költözik a bukaresti ATP-torna

Budapestre költözik 2017-ben a bukaresti férfi tenisztorna – idézte a verseny jogtulajdonosának, Ion Tiriac román üzletembernek a nyilatkozatát a Ziare.com román portál. A Magyar Tenisz Szövetség honlapunknak megerősítette az információt, bár hozzátették, a döntést az ATP vezetőségének még jóvá kell hagynia.

Az egykori teniszező, Ion Tiriac elmondta, a tulajdonában álló és húsz éve a román fővárosban rendezett BRD Nastase Tiriac Trophy szervezési jogait a rossz bukaresti körülmények miatt volt kénytelen átengedni két évre Budapestnek.

A tornát eddig a Román Nemzeti Bank tulajdonában levő BNR Arénában rendezték, de az 5000 férőhelyes lelátóval rendelkező központi pálya használatát a lelátók rossz állapota miatt betiltották a hatóságok. A BNR korábban közölte, hogy az európai szabályozások miatt nem áll módjában pénzt fordítani olyan ingatlanokra, amelyekben nem a bank tevékenykedik.

A 250-es bukaresti ATP tenisztorna idén 463 ezer dollár összdíjazású volt. A Ziare.com portál megjegyezte, a bukaresti női tenisztornát továbbra is a román fővárosban szervezik meg.

„A Magyar Tenisz Szövetség erőfeszítései valóban sikerre vezettek, sikerült hazánkba hozni egy ATP versenyt, hogy a magyar teniszt kedvelő közönség ne csak a TV-ben láthasson világszínvonalú teniszmérkőzéseket és hogy a hazai játékosok is megkaphassák azon lehetőségeket, melyeket külföldi pályatársaik megkapnak” – nyilatkozta a magyar szövetség. Fontos azonban – mint fogalmaztak –, hogy a döntést az ATP elnökségének még jóvá kell hagynia. Ha minden jól megy, akkor a 2017. április 24-i héten salakpályás versenyt rendez majd Budapest.

Kimaradt?