BL: kialakult a párosítás
A szerda esti öt mérkőzéssel lezárult a Bajnokok Ligája második selejtezőköre és kialakult a harmadik forduló párosítása. A kolozsvári CFR 1907 a Slovan Libereccel, a FC Vaslui az isztambuli Fenerbachéval, a Debreceni VSC pedig a BATE Boriszovval mérkőzik meg.
A horvát Dinamo Zagreb hazai pályán 3–2-re legyőzte a kétszer is vezető bolgár Ludogorecet, így az 1–1-es első mérkőzést követően kiharcolta a továbbjutást. A Dinamo Zagreb ellenfele a következő fordulóban a moldovai Sheriff Tiraspol lesz.
A fehérorosz BATE Boriszov 0–0-s döntetlent játszott a macedón Vardar Szkopje otthonában, így 3–2-es összesítéssel továbbjutott. A fehérorosz csapat ellenfele a 3. selejtezőkörben a magyar bajnok DVSC-Teva lesz.
A BATE Boriszov nyolcszor – sorozatban hatszor – nyerte meg eddig az 1992-ben életre hívott fehérorosz bajnokságot, ezzel hazája legeredményesebb futballklubjának számít.
A fehéroroszok eddig kétszer jutottak be a BL csoportkörébe. Először a 2008–2009-es idényben, amikor a Real Madrid, Juventus, Zenit trió mögött három pontot szerezve negyedikként zártak (az olaszok ellen oda-vissza ikszeltek, a Zenit ellen idegenben szereztek pontot), tavaly pedig a Videoton kiejtő Sturm Graz ellen vívták ki a főtáblás szereplés jogát.
A csoportban szintén összefutottak egy spanyol és egy olasz nagycsapattal, végül az FC Barcelona, az AC Milan és a Viktoria Plzen mögött negyedikként zártak – pontot szerezve a csehek elleni idegenbeli, és az olaszok elleni minszki mérkőzésen.
{loadposition otp}A lengyel Slask Wroclaw hazai pályán egyet megőrzött Podgoricában szerzett kétgólos előnyéből, így készülhet a svéd Helsingborg – amely idegenbeli 0–0-t követően hazai pályán 3–0-ra legyőzte a walesi The New Saintset – elleni párharcra.
A AEL Limassol hazai háromgólos sikere után a Linfield vendégeként gól nélküli döntetlent játszott, így magabiztosan továbbjutott, a harmadik fordulóban a szerb Partizan Beograd vár ciprusiakra.
BAJNOKOK LIGÁJA 2. SELEJTEZŐKÖR
Helsingborg (svéd, 1.)–The New Saints (walesi, 1.) 3–0 (2–0), továbbjutott: a Helsingborg, 3–0-s összesítéssel
Vardar Szkopje (macedón)–BATE Boriszov (fehérorosz) 0–0, továbbjutott: a BATE Boriszov, 3–2-s összesítéssel
Dinamo Zagreb (horvát, 1.)–Ludogorec (bolgár, 1.) 3–2 (1–2), továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 4–3-as összesítéssel
Slask Wroclaw (lengyel, 1.)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói, 1.) 0–1 (0–1), továbbjutott: a Slask Wroclaw, 2–1-es összesítéssel.
Linfield (északír, 1.)–AEL Limassol (ciprusi, 1.) 0–0, továbbjutott: az AEL Limassol, 3–0-s összesítéssel
A 3. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSA
BAJNOKI ÁG
NK Maribor (szlovén)–F91 Dudelange (luxemburgi)
BATE Boriszov (fehérorosz)–Debreceni VSC (magyar)
CFR 1907 Kolozsvár (román)–Slovan Liberec (cseh)
Anderlecht (belga)–Ekranas (litván)
Slask Wroclaw (lengyel)–Helsingborg (svéd)
2. CSOPORT
Sheriff Tiraspor (moldovai)–Dinamo Zagreb (horvát)
Celtic (skót)–HJK Helsinki (finn)
Molde (norvég)–Basel (svájci)
Hapoel Kirjat Smona (izraeli)–Neftci Baki (azeri)
AEL Limassol (ciprusi)–Partizan Beograd (szerb)
NEM BAJNOKI ÁG
Fenerbahce (török)–FC Vaslui (román)
Motherwell (skót)–Panathinaikosz (görög)
FC Köbenhavn (dán)–FC Bruges (belga)
Dinamo Kijev (ukrán)–Feyenoord (holland)
A párharcok első mérkőzéseit jövő hét kedden és szerdán rendezik, míg a visszavágókat egy héttel később.