EURO-2016: Modric kapáslövésével nyertek a horvátok a törökök ellen

Horvátország válogatottja 1-0-ra legyőzte a török csapatot Párizsban a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának első fordulójában, vasárnap délután.

A horvát válogatott továbbra is veretlen a tavaly ősszel kinevezett szövetségi kapitány, Ante Cacic vezetésével. Csapatának azóta ez volt a hetedik győzelme, a Magyarország elleni, márciusi barátságos meccs pedig döntetlenre végződött.

D csoport, 1. forduló, eredmény: Horvátország-Törökország 1-0 (1-0); Párizs, Parc des Princes, 42 ezer néző, v: Jonas Eriksson (svéd); gólszerző: Modric (42.); sárga lap: Strinic (80.), illetve Tosun (31.), Balta (48.), Sen (91.)

Kisebb mezőnyfölényben játszottak a horvátok az első félidőben, és Ivan Rakitic kapáslövésével már a második percben veszélyeztették a török kaput. Egyik védőjük, Vedran Corluka a 31. perctől sérülten játszott, mert egy párharc során felrepedt a fejbőre, és a folytatásban annyira vérzett, hogy többször is át kellett kötözni. Ozan Tufan fejesével egyenlíthettek volna a törökök, ám Danijel Subasic védett. A horvát fölény végül a hajrában érett góllá.

Az első félidő kevés gólhelyzetet hozott, Horvátország válogatottja aktívabb és pontosabb volt, a törökök pedig az ellentámadásaikra alapozták taktikájukat.

A játék képe a második felvonásban sem változott, Darijo Srna az 52., Ivan Perisic pedig a 72. percben találta el a kapufát, közben Brozovic és Mandzukic is helyzetbe került. A török válogatott törekedett az egyenlítésre, volt is néhány ígéretes kontrája, de az állás nem változott.

A D csoport első fordulójának másik mérkőzését, a Spanyolország-Csehország találkozót hétfőn 15 órától rendezik Toulouse-ban.

Kapcsolódók

Kimaradt?