Serie A: két pontot levontak a Napolitól

Az Olasz Labdarúgó-szövetség megerősítette az olasz sajtóban korábban már megszellőztetett hírt, amely szerint a Serie A-ban szereplő Napoli két pont büntetést, Paolo Cannavaro és Gianluca Grava pedig egyaránt féléves eltiltást kapott az olasz bundabotrány kapcsán.cannavaro640

Matteo Gianello, a gárda korábbi kapusa még áprilisban vallotta azt az ügyészségen, hogy két éve arra próbálta meg rávenni a társait, veszítsék el a záró fordulóban a Sampdoria elleni bajnokit.

A kapus korábban elmondta, hogy Paolo Cannavarót és Gianluca Gravát kereste meg az „ajánlatával", amelyre mindketten nemet mondtak. A fegyelmi bizottság az elmúlt héten az említett két futballistát hallgatta meg, mivel a szabályok szerint jelenteniük kellett volna az ügyet. Ugyanakkor a két játékos tagadta, hogy bármi rosszat tett volna.

A fegyelmi bizottság azonban bűnösnek találta őket, és Cannavaróékat fél évre eltiltotta, míg a Napolitól két pontot levont, ezen felül hetvenezer euró pénzbüntetésre ítélte. A jelenleg klub nélküli Gianello három év és három hónapos eltiltást kapott.

A Napoli ezzel a harmadik helyről az ötödikre esik vissza a tabellán, de várhatóan fellebbez a pontlevonás ellen.

Kimaradt?