FRISSÍTVE: Gyanúsítottként hallgatták ki Pászkány Árpádot az ügyészek

Csütörtök reggel összesen húsz helyszínen, köztük a kolozsvári CFR 1907 klubnál, illetve Pászkány Árpád üzletembernél és Iuliu Mureșan klubelnöknél tartott házkutatást a terrorizmus és a szervezett bűnözés (DIICOT) elleni ügyészség – írja vádhatósági forrásokra hivatkozva az Agerpres. FRISSÍTVE: Pászkány Árpádot gyanúsítottként hallgatták ki.

FRISSÍTÉS2: A Mediafax hírügynökség szerint gyanúsítottként hallgatta ki Pászkány Árpádot és Iuliu Mureşant a DIICOT. Meg nem erősített források szerint pénteken a sportklub újabb vezetőségi tagjait hallgatják majd ki. Pászkány a kihallgatás után úgy nyilatkozott, hogy nincs köze a sportklub ügyéhez. Arra a kérdésre, hogy miről faggatták az ügyészek, csak annyit jegyzett meg: nem mondhatja el, de a kihallgatás hamar véget ért.

FRISSÍTÉS1: Pászkány Árpádot csütörtökön 13 órara berendelték a DIICOT kolozsvári székhelyére kihallgatásra. „Fogalmam sincs, milyen ügyben hívtak" – jelentette ki az épület előtt várakozó újságíróknak az üzletember, aki megerősítette, hogy reggel 7-kor házkutatást tartottak nála az ügyészek.

A hírügynökség információi szerint különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, folytatólagosan elkövetett adócsalás és pénzmosás gyanújával zajlik nyomozás. Gyanúsított nincs, a DIICOT egyelőre azt vizsgálja ki, hogy valóban megtörténtek-e ezek a bűncselekmények a labdarúgóklubnál.

Az ügyészek a Kolozsvári CFR 1907 2008 és 2011 közötti igazgatótanácsi tagjainál és könyvelőinél tartottak házkutatást. Pászkány Árpád ebben az időszakban a klub főrészvényése volt, Iuliu Mureșan pedig jelenlegi is az elnöke.

A DIICOT gyanúja szerint a frissen kupanyertes kolozsvári vasutascsapat Bajnokok Ligája-szerepléséért járó 8,5 millió euró tűnt el a klubtól és vándorolt törvénytelen módon több személy zsebébe. Az ügyészek szerint a pénz kivonása Cipruson és a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégeken keresztül történt. Ezek a cégek tanácsadói, illetve közvetítői szerződéseken keresztül tényleges szolgáltatások végzése nélkül jutottak jelentős pénzösszegekhez. 

Három éve jelentkeztek az anyagi gondok

A klubnál 2014 eleje óta jelentkeztek anyagi gondok, azt követően, hogy Pászkány Árpád kolozsvári magyar üzletember átadta a klubban birtokolt többségi részvénycsomagját egy kolozsvári befektetőcsoportnak.  Pászkány 2001-ben vásárolta meg a CFR részvényeit. A csapat akkor a harmadosztályban játszott. A klub hivatalos nevébe ezután került bele az 1907-es évszám, mely arra utalt, hogy a CFR az 1907-ben alakult Kolozsvári Vasutas utódjának tekinti magát.

A csapat 2004-től szerepelt a Liga 1-ben, és 2008 után három alkalommal nyerte meg a román bajnokságot, négyszer pedig a román kupát. Legfényesebb európai sikerét 2012 decemberében érte el, amikor a Bajnokok Ligája csoportkörében a Manchester United otthonában sikerült győznie.

A Kolozsvári CFR „viselt dolgaival” foglalkozó Kolozsvári Vasutas blog még két évvel ezelőtt összesítette a Pászkány-korszak mérlegét. Számításuk szerint az üzletember 12 év alatt mintegy 110 millió eurót fektetett a csapatba, amely a sikeres Bajnokok-Ligája szerepléseknek és a játékoseladásoknak köszönhetően kb. 95 millió euró termelt. 

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?