BL: dühöng a két madridi döntős a jegyelosztás miatt

Felháborodott a Real Madrid és az Atlético Madrid, amiért az UEFA a Bajnokok Ligája-döntő jegyeinek 55 százalékát megtartaná magának.

A Real és az Atlético vezetősége kiakadt azon, hogy a 80 ezres San Siróba csak 18-18 ezer drukkert delegálhat a két csapata Bajnokok Ligája döntőre, a maradék 44 ezer jegyet megtartja az európai szövetség, amely a vezetőség tagjainak, az UEFA-alkalmazottaknak, valamint támogatóknak, és egyéb kiváltságos személyeknek adna a belépőkből.

Az UEFA képviselői csütörtökön tájékoztatták a madridi csapatokat az elosztásról, persze mindkét klub vezetői vehemensen tiltakoztak.A két csapat azt szeretné elérni, hogy 30-30 ezer jegyet kapjanak,és emiatt Angel Maria Villarhoz, a spanyol szövetség elnökéhez fordultak, aki egyben az UEFA első alelnöke is.

Ami érdekes, 2014-ben szintén ez a két csapat játszotta a döntőt, amelyet akkor a 65 ezres lisszaboni Luzban rendeztek, és akkor a milánóinál kisebb stadionban 20-20 ezer spanyol drukker buzdíthatta az övéit, és az UEFA 24 ezret jegyet tett félre magának.

Az As nevű spanyol lap azt írja, amikor 2001-ben szintén a San Siróban volt a döntő, a Bayern és a Valencia 23-23 ezer jegyet kapott, vagyis ötezerrel többet, mint amennyit most a madridiak kapnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?