Kemény Dénes a magyar vízilabda-szövetség új elnöke

Kemény Dénes, a magyar férfiválogatott e hónap végéig hivatalban lévő szövetségi kapitánya lett a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) új elnöke.

A magyar nemzeti csapatot sorozatban háromszor is olimpiai aranyéremig vezető szakvezetőt az MVLSZ vasárnapi tisztújító közgyűlésén választották meg a sportág első számú irányítójának.kemeny

Kemény kétszeres olimpiai bajnok kapusa, Gergely István ellenében diadalmaskodott a voksoláson 133-108 arányban. Megbízatása négy évre szól.

Az eddigi elnököt, Martin Györgyöt örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg.

Kemény Dénes a voksolást követően arról beszélt, hogy tisztában van vele: nagyon nagy a felelősség, és megpróbál megfelelni a feladatnak.

"Büszkévé tesz, hogy akik bennem gondolkodtak, saját meggyőződésből tették ezt, én magam semmilyen lobbitevékenységet nem folytattam" - fogalmazott az új elnök, aki egyik első és legfontosabb feladatként a várhatóan legalább 100 milliósra becsült deficit ellensúlyozását jelölte meg.

"Mielőbb meg kell találni azt a támogatót vagy támogatókat, akik ezt a lyukat betömik" - mondta Kemény Dénes.

Gergely István, valamint Faragó Tamás és Szivós István mellett egy további - háromszoros - olimpiai bajnok, Molnár Tamás is bekerült az újjáválasztott elnökségbe, amelyben a leendő főszponzornak fenntartva egy helyet üresen hagytak.

Az elnökség további tagjai Kemény Dénes mellett: a társelnök Beck György, az alelnök Tóth Sándor, valamint Kovács István, Pázmányi Gábor, Novák Ferenc, Juhász György, Boros Tamás, Halmos R. Péter, Hoffmann Tamás és Magyar József.

A testület a közgyűlést követő első ülésén újabb négy évre megerősítette tisztében a női válogatott eddigi szövetségi kapitányát, Merész Andrást, az viszont, hogy ki lesz Kemény Dénes utóda a férficsapat élén, még nem dőlt el, mivel a szövetség pályázatot ír ki a posztra.

Kimaradt?