Gyurta első, Hosszú második vb-aranyát zsebelte be

Aranyérmet nyert Gyurta Dániel 200 méteres mellúszásban az isztambuli rövid pályás világbajnokságon. Gyurta az első magyar úszó, aki olimpiai bajnoknak, világbajnoknak, Európa-bajnoknak, rövid pályás világbajnoknak és rövid pályás Eb-győztesnek mondhatja magát. Hosszú Katinka 100 méter vegyes úszásban megszerezte második törökországi aranyérmét. Cseh László 200 vegyesen bronzérmes lett.640REU 1722672

Az isztambuli világbajnokság előtt egyetlen magyar rövid pályás úszó-világbajnoki aranyérme volt Magyarországnak, még Szabados Béla szerezte 12 évvel ezelőtt Athénban. A török nagyvárosban viszont a harmadik napon már a harmadikat is megszerezte a küldöttség, köszönhetően Gyurta Dánielnek, aki 200 méteres mellúszásban legyőzte riválisait, és Hosszú Katinkának, aki 200 pillangó után 100 vegyesen is győzni tudott.

Gyurta jó rajtot követően 50 méter után a brit Andrew Willis mögött a második helyen állt, fél távnál viszont már fél testhosszal vezetett. Az utolsó 50 métert testhossznyi előnnyel kezdte meg, és a végén 2:01.35-tel, világbajnoki csúccsal csapott a célba. Mögötte a a nyári ötkarikás játékokon is ezüstérmes brit Michael Jamieson ért célba, a nagymedencés világcsúcsot tartó japán Jamagucsi Akihiro csak negyedik lett.

Az eredményhirdetésen Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke akasztotta az aranyérmet a londoni olimpián ugyanezen a távon aranyérmes, 2:00.67-es rövid pályás világcsúcsát 2009-ben éppen Isztambulban felállító Dániel nyakába.

Gyurta az első magyar úszó, aki olimpiai bajnoknak, világbajnoknak, Európa-bajnoknak, rövid pályás világbajnoknak és rövid pályás Eb-győztesnek mondhatja magát.

„A mértékadó nemzetközi úszóportálok egybehangzóan azt írták a világbajnokság előtt, hogy a kétszáz mell mezőnye a legkeményebb – mondta Gyurta Dániel a döntő után. – Nos, miután reggel végignéztem a riválisokon, egyértelmű volt, az olimpiai döntő résztvevői közül többen is visszatérnek finálézni. Ebből egyértelműen lemérhettem, hogy most nem szabad a végére hagynom a döntést, mert Jamieson is nagyon jött Londonban, és az új japán világcsúcstartó, Jamagucsi is kiváló hajrás. Örülök, hogy sikerült olyan tempót diktálnom, amit végül egyikük sem bírt."

„Ma kizárólag a győzelem érdekelt, az idő másodlagos volt, büszke vagyok arra, hogy képes voltam a hiányzó rövid pályás vb-aranyat is megszerezni. Nagyon komoly nyomás volt és van rajtam az olimpia óta, amivel nem egyszerű megbirkózni, viszont remélem, ma sikerült bizonyítanom, hogy továbbra is az úszás a legfontosabb számomra.”

„Köszönöm az edzőimnek, Széles Sándornak, Kovácshegyi Ferencnek és Virth Balázsnak, hogy továbbra is mellettem vannak, és köszönöm az Újpestnek, hogy megfelelő körülményeket garantál a felkészülésemhez – ezen az úton szeretnék haladni a következő években is"  – fejezte be Gyurta.

Hosszú duplázott

Hosszú Katinka ugyan délelőtt az első idővel jutott a 400 gyors esti fináléjába, visszalépett a számtól. Azért döntött így, mert erősebbik számában, mert úgy ítélte meg, hogy a gyorsúszást követően nem lenne elegendő ideje kipihenni magát (27 perc telik majd el a két szám rajtja között) a 100 vegyes döntőjére.hosszu-katinka960x640

Hosszúnak megérte tartalékolni a 100 méteres vegyes döntőjére, amelyben megszerezte második isztambuli aranyérmét. 58.49-es világbajnoki csúccsal győzte le riválisait, köztük Jakabos Zsuzsannát, aki a 7. lett.

A szerdán 200 pillangón aranyat, 400 vegyesen bronzot szerző Hosszú aranyérmével a magyar csapat már három győzelemnél jár, ezzel a hét aranyat számláló amerikaiak mögött a második helyen áll.

A hetediket Ryan Lochte szerezte meg 200 méter férfi vegyes úszásban, miután elképesztő, 1:49.63 perces világcsúccsal megnyerte a számot. Cseh László a második helyért küzdött Szeto Daijával, de  kilenc századdal alulmaradt a japánnal szemben. Cseh így is megszerezte második érmét Isztambulban, ahol csütörtökön 400 vegyesen második lett.

A magyar küldöttség immár hét éremnél tart. Szerdán Hosszú Katinka megnyerte a 200 méter pillangót és harmadik lett 400 méter vegyesen, csütörtökön Cseh László másodikként, Verrasztó Dávid harmadikként végzett 400 méter vegyesen, a pénteki program korábbi részében pedig előbb Gyurta Dániel győzött 200 méter mellen, majd Hosszú ismét a legjobbnak bizonyult 100 méter vegyesen.

 

Kimaradt?