Fennállása első bajnoki címét hódította el az Astra Giurgiu

„Játék nélkül” hódította el fennállása első bajnoki címét az Astra Giurgiu azzal, hogy vasárnap este a fővárosi FCSB a labdarúgó Liga 1 utolsó előtti fordulójában csak 1-1-es döntetlenre volt képes a Pandurii Tg-Jiu ellen. A Duna-menti alakulat előnye ezzel ugyan 5 pontra csökkent, viszont ez behozhatatlan már.

Marius Șumudică és tanítványai hétfőn este a Bukaresti Dinamo elleni mérkőzésen ünnepelhetik meg címüket szurkolóik előtt, de az újdonsült bajnokok már a FCSB-Pandurii összecsapás után sem tudták leplezni örömüket.

„Soha nem volt még részem ekkora örömben. Nincsenek szavaim, az érdem egyedül a játékosoké, amit érdemes megünnepelni még akkor is, ha hétfőn mérkőzésünk lesz” – fogalmazott Marius Șumudică, a bajnok Astra edzője. A 45 éves szakember a csapat kohézióját emelte ki,  szerinte ez emelte a többi alakulat fölé. 

„Bekerültünk a labdarúgás nagy történelemkönyvébe, és annak egyik oldalának a sarkában az én nevem is megemlítik, hiszen én edzhettem ezt a 25 csodálatos játékost” – mondta a maga szokásos stílusában Șumudică.

Labdarúgó Liga 1, 9. forduló

Play-off

  • Steaua-Pandurii 1-1
  • Viitorul-Marosvásárhelyi ASA (hétfő, 18:00)
  • Astra-Dinamo (hétfő, 20:30) 

play-out

  • FC Botoşani-FC Voluntari 4-2
  • CSMS Iaşi-Petrolul 1-0
  • Kolozsvári CFR-Temesvári Poli 5-1
  • CS U Craiova-Concordia 2-0
Állás Csapat M gy E v GóL Pont
 
1 stra Astra 8 6 1 1 16-5 45
2 logo Steaua Steaua 9 5 3 1 14-7 40
3 logo Pandurii Pandurii 9 2 6 1 10-7 36
4 logo Dinamo Dinamo 8 2 5 1 7-8 35
5 logo Viitorul Viitorul 8 0 2 6 5-17 25
6 logo ASA Tg Mureş M-helyi ASA 8 0 3 5 6-14 22

 

Kapcsolódók

Kimaradt?