Letartóztatták a gimis kosársztárt, akiről kiderült, hogy 30 éves

A kanadai hatóságok szerdán letartóztattak egy afrikai férfit, aki feltételezéseik szerint harmincéves és az elmúlt fél évben gimnazistának adta ki magát a Catholic Central középiskolában. 

A 30 esztendősnek vélt Jonathon Nicola 205 cm magas, 92 kg és 50-es lába van. Az elmúlt hónapokban országszerte megismerték a nevét, ismert középiskolai kosaras lett.

A kanadai hatóságok azért vették őrizetbe a férfit, mert megsértette az ország bevándorlási törvényeit.

Nicola hat hónappal ezelőtt, diáknak álcázva érkezett Kanadába, sőt, egy külföldi tanulókat támogató program keretében a Catholic Central középiskola kosárlabda edzőjénél élt. Pete Cusumano januárban úgy nyilatkozott, hogy játékosa olyan tehetséges, lehet jövője az NBA-ben is.

Néhány hónappal ezelőtt a játékos is megszólalt. Elmondása szerint 2015 novemberében érkezett Kanadába, Dél-Szudánból menekült el a háború elől. 17 évesnek vallotta magát.

Kimaradt?