Hosszú Katinka arannyal és bronzzal "köszöntött be"

Csupán a második döntőig kellett várni az első magyar aranyéremre az isztambuli rövid pályás úszó-világbajnokságon: Hosszú Katinka a 200 méteres pillangóúszás döntőjében 2:02.20 perces világbajnoki csúccsal nyert. A klasszis ezt követően ingázott a dobogó és a medence (és a doppingvizsgálati szoba) között: az eredményhirdetés után a 400 méteres vegyes úszás rajtjához sietett, s miután abban a számban harmadik lett, újabb dobogós jelenése volt, éppen a 4x200-as női gyorsváltó előtt, amelyen a csapatból negyedikként ugrott medencébe, és a mezőnyben negyedikként ért célba.hosszu640

Hosszú Katinka 50 méternél még csak az ötödik volt a 200 méteres pillangóúszás döntőjében, de egyre feljebb kapaszkodott: 100-nál a 4., 150-nél pedig a 3. helyen fordult, majd lehajrázta London olimpiai bajnokát, a kínai Csiao Liu-jangot, és 8 századnyi előnnyel megnyerte a számot.

A magyar klasszis 2:02.20 perces időeredményével ráadásul Európa-csúcsot döntött: a korábbi rekord 2:03.21 perc volt, amelyet még szuperdresszben értek el. A harmadik helyen a brit Jemma Lowe végzett, a világcsúcstartó Liu Ce-ko (akinek 2009-es 2:00.78-as eredménye az egyetlen jobb rövid pályás idő Hosszúénál) csak negyedik lett.

A novemberi rövid pályás Európa-bajnokságon három arany- és egy ezüstérmet gyűjtő Hosszú – aki a vb előtt igazolt Bajáról a Vasashoz – a délelőtti selejtezőben elért 2:04.19 perces országos rekordján faragott még közel két másodpercet az esti döntőben. Ahol Szabados Béla (2000, Atzhén, 200 méter gyors) után a második magyar rövid pályás világbajnoki címet szerezte meg!

Hosszú a nem sokkal az eredményhirdetés után kezdődő 400 méteres vegyes úszásban is érmet szerzett, a brit Hannah Miley és a kínai Je Si-ven mögött harmadikként ért célba 4:25.95 perces idővel. A jól kezdő, két úszásnem után még vezető Jakabos Zsuzsanna negyedik lett.

100 méter után Jakabos vezetett Hosszú előtt, a hátúszás után Jakabos tartotta első helyét, de az amerikai Madeline Dirado megelőzte Hosszút. Mellúszásban a brit Hannah Miley robbantott, és a kínai Je Si-ven is a magyarok elé került. Jakabos elfáradt, Hosszú megelőzte, és Diradót is lerázva megszerezte második érmét a vb nyitó napján.

A második eredményhirdetése után ismét mehetett az öltözőbe, s készülhetett harmadik szerdai döntőjére, amelyben Jakabos, Dara Eszter és Verrasztó Evelyn mellett a 4x200 méteres gyorsúszásban állt rajtkőre.

Verrasztó kezdett, a mezőny második felében úszott, 150 méternél a 8. helyen állt, de hatodikként „adta át a stafétát” Darának, aki 300 méternél negyedikként fordult, de 400-ra visszaesett a mezőny végére, és Jakabosnak nyolcadikként kellett a medencébe ugrania.

A nem sokkal korábban 400 vegyesen negyedik Jakabos is megnyomta az első 150 métert, és felhozta a váltót a 4. helyre (pedig harmadik is volt már). Jöhetett a harmadik döntőjében érdekelt Hosszú, akinek az amerikaiak és az oroszok elérhetetlenek voltak.

A kínai Tang Jivel kellett megküzdenie a dobogóért, de a pihentebb ázsiai 100 méterrel a vége előtt elhúzott. Hosszú a 4. helyen hozta a célba a magyar váltót.

Kozma Dominik nem tudott a legjobb nyolcba beférkőzni 200 méter gyorson: jóllehet egyéni csúcsot ért el 1:44.97 perccel, be kellett érnie a 12. pozícióval, így neki nem volt esti fellépése. A szám döntőjében Ryan Lochte megvédte két éve Dubaiban megszerzett világbajnoki címét, és 15. rövid pályás vb-elsőségét ünnepelte – nem sokkal később a 16.-nak is örülhetett, miután a 4x100 méteres férfiváltóval legyőzte az olasz, ausztrál és orosz négyest.

Cseh László az 5. legjobb idővel jutott be a döntőbe 100 méteres pillangóúszásban. Az elődöntő első futamában a 2. helyen végzett, 50.72 másodperccel újabb 14 századot faragott a délelőtti országos csúcsából. 

A szám másik magyar indulója, Pulai Bence (aki két esztendeje állította fel a délelőttig élő 51.29-es országos csúcsot) délelőtt az előfutamok során 51.61 másodperc alatt ért célba, amivel a 19. lett, és nem szerepelt az elődöntőben.

Nem jutott döntőbe 100 méteres hátúszásban Bernek Péter, a szám elődöntőjében futamában az 5., összesítésben a 11. helyen végzett – ugyanott, ahol a délelőtti előfutamok során. Egyéni legjobbján azonban tovább javított, 51.42 másodperckerült a neve mellé.

A szám másik magyar indulója, Balog Gábor az előfutamok során a 37. lett (54.74), így nem szerepelt az elődöntőben.

Kimaradt?