Görbiczék a románok testén át jutottak az elődöntőbe

Románia „testén keresztül" jutott be Magyarország a Szerbiában zajló női kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjébe: Görbiczék 25-19 arányban verték Gheorghe Tadici tanítványait, akik ezzel a vereséggel végleg elvesztették továbbjutási esélyeiket.roman-magyar2

A magyar csapat a Montenegró elleni vereséggel, míg a románok a spanyolok kiütésével kezdték a középdöntőt, így a román válogatott egy pontra megközelítette a négypontos Böhn-csapatot.

A keddi nap első mérkőzésén döntetlent játszott Spanyolország és Oroszország, mindez azt jelenti, hogy Montenegró már a meccse előtt tudhatta, hogy ott van a legjobb négyben, míg a magyaroknak ehhez a románokat kellett legyőznünk.

Mint írtuk, a Montenegró ellen piros lapot kapó Tomori Zsuzsannát egy meccsre eltiltotta az EHF, hiába fellebbezett a magyar szövetség. 

Az első öt percben kiegyensúlyozott mérkőzést láthatott a két kemény mag kivételével nagyon üresnek tűnő újvidéki csarnok, a két kapus jó kezdésének köszönhetően csak két-két gól esett.

A románok eredményesen játszották meg a falban Stancát, a magyarok támadásaikba pedig több hiba is csúszott, így tadici tanítványai lerohanásokkal elléptek. A 10. percben a románok 5-2-re, a 15. percben pedig 7-4-re vezettek.

Ez követően a magyarok élni tudtak a Manea kiállításának köszönhető emberelőnnyel, két gyors gól után Vérten az egyenlítő gólt is belőtte.

A játék képe ezután ismét változott, Neagu és Meiroşu óriási bombákkal szerzett vezetést a román lányoknak. Az első félidő hajrája Böhn tanítványainak sikerült jobban, szünetre 14-12-es vezetéssel vonulhattak Görbizcék.

A magyarok átmentették jó védekezésüket a második félidőre is, sőt Görbicz pattintott lövése és Szamoránsky beállós találata után már négy volt az előnyük. Hogy ne legyen olyan jó a magyar szurkolók hangulata, arról két gyors bekapott román gól gondoskodott. Görbiczen szerencsére nem látszódott meg a betegség, újabb test melleti góllal jelentkezett, míg Kiss Éva több fontos lövést is hárított.

A percek múlásával a románok egyre idegesebben játszottak, de Tadici mester ostorától megrettenve sikerült -1-re hozni a találkozót. Görbicz és Vérten találataival ismét háromra (20-17) nőtt a két csapat közötti különbség tíz perccel a vége előtt. roman-magyar

Zúgott a lelátóról a "Mindent bele!", a lányok pedig nem kímélték magukat egy szituációban sem. Lehetett volna közte négy is, de Tolnai védéssel mutatkozott be. Nem sokkal utána viszont már összejött Görbicz révén. 21-17

A románok nagyon nem találták a jó megoldásokat támadásban, Kovacsics gólja után 22–17-nél Tadici kikérte második idejét is. A szünet után ugyan Görbicz lövését védte Tolnai, de Kiss is ziccert fogott. Szucsánszki átlőtt, majd Nechita szépített. Szamoránsky góljával már hat volt az előny, Böhn pedig egy jó védekezés után még éppen az utolsó öt percen kívül kért időt. 24–18

„Itthon vagyunk” – kiabálták a magyar szurkolók, miközben már Neagu sem tudott betalálni. A végén minden összejött, Kiss Évának nem lehetett már gólt dobni, a magyarok pedig már látványos elemekkel is próbálkoztak. Ezekbe belecsúszott pár hiba, de a padon ülők már elkezdték az ölelkezést, Böhn pedig jókora puszikat nyomott minden arra járó játékos arcára. Még Herr is védett egyet a végén, a rend kedvéért. 25–19-re nyert a magyar válogatott, és 2004 után újra elődöntős az Eb-n.bohn

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország 4 3 1 107–99 +8 6
2. Montenegró 4 3 1 101–100 +1 6
3. Románia 4 1 1 2 91–95 –4 3
4. Németország 4 1 1 2 94–93 +1 3
5. Oroszország 4 3 1 99–102 –3 3
6. Spanyolország 4 1 1 2 105–108 –3 3

Kimaradt?