A Szolnok legyőzte a Temesvárt és továbbjutott

A Szolnok hazai pályán nagy csatában legyőzte a Temesvárt kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, és mivel a kvartett másik meccsén a Körmend kikapott otthon, továbbjutott a legjobb 16 közé.

Az F csoportban két győzelemmel és három vereséggel álló szolnokiaknak - akik áprilisban a debreceni Eurochallenge-négyes döntő utolsó helyén végeztek - mindenképp meg kellett nyerniük utolsó csoportmeccsüket, emellett a továbbjutáshoz arra is szükségük volt, hogy a másik találkozón a Körmend kikapjon odahaza a százszázalékos német Oldenburgtól.szolnok-temesvar

A Tisza-parti gárda remekül kezdett, és a nyáron érkezett lett Ernests Kalve, illetve a csapatkapitány Báder Márton révén 25-8-ra hozta a nyitónegyedet, csakhogy a folytatásban "visszavágott" a Temesvár, így a félidőben 40-37 volt az állás.

Az idén az NB I helyett az Adria Ligában szereplő magyar bajnok és kupagyőztes a térfélcsere után meglépett ugyan 6 pontra, de nem sikerült megnyugtató előnyt szereznie. Az 58-54-ről induló zárószakaszban aztán tíz ponttal elhúzott a kispadra nemrég érkezett osztrák Nenad Asceric együttese, a mezőny legjobbjává előlépő Kalve elérte a 30 pontot, Báder pedig fontos lepattanókat szerzett. A hajrában a szolnokiak remekül tartották a különbséget, és megszerezték harmadik sikerüket, ezzel a második helyen léptek tovább a 16 közé.

A csoport másik mérkőzésén: Körmend-Oldenburg (német) 67-90

A csoport végeredménye:

  1. Oldenburg 12 pont
  2. Szolnok 9
  3. Körmend 8
  4. Temesvár 7

Kimaradt?