Liga 1: elképesztően alakult a Poli-CFR mérkőzés eredménye

Hihetetlen körülmények között - megfogyatkozva, a hosszabbításban lőtt két góllal - rabolt pontot Temesvárról a Kolozsvári CFR, amely a labdarúgó Liga 1 alsóházának 2. fordulójában lejátszott mérkőzésen tulajdonképpen végig szaladt az eredmény után.

A vasutasok már a 10. percben hátrányba kerültek, amikor Dani óriási védelmi hibáját kihasználva Ovidiu Popescu előnyhöz juttatta a bánságiakat, akik az első félidő végén ugyazazon Dani buta faultja után büntetőhöz jutottak, amit Zicu értékesített. 

Hogy még reménytelenebbnek tűnjön a vendégek helyzete a második félidő elején Cristi Balaj kiállította Andrei Mureșant, így a CFR-nek emberhátrányban kellett volna ledolgoznia a két gólos hátrányát. A vasutas játékosok becsületére legyen mondva, 10 emberrel is mentek előre lendülettel, és erőfeszítéseiknek a hosszabbításban lett meg az eredménye: előbb Camora, majd Petrucci is bevette Strauss kapuját.  

A felsőházban négy napon belül másodszor csapott össze a címvédő FCSB és az Astra Giurgiu, a bakák Liga-kupabeli mérkőzés után a bajnokságban is legyőzték a Duna-parti alakulatot, amely így elvesztette felhalmozott pontelőnyét.

A forduló utolsó meccsét hétfő este játsszák Marosvásárhelyen, ahol az Adrian Mutu vezette ASA a fővárosi Dinamót fogadja.

Liga 1, a play-off 2. fordulójának eredményei

  • Pandurii-Viitorul 1-1
  • Steaua-Astra 2-0

Hétfő

  • Marosvásárhelyi ASA-Dinamo (20:30, Digi Sport  Dolce Sport  Look TV)

Liga 1, a play-out 2. fordulójának eredményei

  • Petrolul-CSMS Iaşi 1-2
  • FC Voluntari-FC Botoşani 1-1
  • Temesvári Poli-Kolozsvári CFR 2-2

Hétfő

  • Concordia-CS U Craiova (18:00, Digi Sport  Dolce Sport  Look TV)

Kapcsolódók

Kimaradt?