BL: a ManCity óriási lépést tett a továbbjutás felé, nem bírt egymással a PSV és az Atlético
A Manchester City Kijevben győzte le 3-1-re a Dinamót, miközben az Atlético Madrid emberelőnyben sem bírt a PSV Eindhovennel a Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntőiben. A visszavágókat március 15-én rendezik.
Az utolsó két nyolcaddöntőt is lejátszották a Bajnokok Ligájában szerda este. Antonio Lahoz játékvezető lehozta egyetlen lap nélkül a Dinamo–ManCity nyolcaddöntőt. Ehhez persze elsősorban a két csapat kellett: Sergio Agüero gólja után a hazaiak az egyenlítésre koncentráltak, ehelyett jóformán már az első félidő végén, David Silva gólja után búcsút inthettek a továbbjutásnak.
Fordulás után szépítettek az ukránok, majd a hajrára Jevgenyij Makarenko is beállt, a pofont azonban a Dinamo kapta: Yaya Touré visszaállította a kétgólos különbséget.
A ManCity először nyert meccset a BL kieséses szakaszában – az eddigi négy próbálkozásnál mindig a Barcelona volt az ellenfél.
Eindhovenben a hazaiak eredményesen rombolták az Atlético játékát. Ezúttal nem Diego Simeone harcias fiai közül állítottak ki egyet, hanem a hazaiaktól: az uruguayi Gaston Pereiro két sárgát szedett össze, de a második szabálytalanságával önmagában is kiérdemelt volna egy pirosat.
Az Atlético persze nagyon beszorította az amúgy is esélytelenebb PSV-t, de gólt lőnie nem sikerült, mi több, a hollandokat dicséri, hogy kontrából még veszélyeztetni is tudtak. Ezzel együtt a madridi visszavágót az Atlético várhatja sokkal nyugodtabban.
A PSV talán a tizenegyesekben bízhat, elvégre az Atlético a legutóbbi 16 BL-meccséből 12-t lehozott kapott gól nélkül.
A további hat nyolcaddöntőt kedden, illetve a múlt héten játszották:
Eredmények
- Benfica–Zenit 1-0
- PSG–Chelsea 2-1
- Gent–Wolfsburg 2-3
- Roma–Real Madrid 0-2
- Arsenal–Barcelona 0-2
- Juventus–Bayern München 2-2
- Dinamo Kijev–Manchester City 1-3
- PSV Eindhoven–Atlético Madrid 0-0
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336166_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336168_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336171_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336174_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336176_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336178_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336179_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336180_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336185_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336186_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336189_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336190_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336201_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336203_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336210_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336211_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336214_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336215_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336216_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336218_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336219_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336220_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336221_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336224_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336227_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336228_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336229_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336232_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336253_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336255_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336256_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336257_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336259_w1.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1902/2336260_w1.jpg)